A labdarúgó OTP Bank Ligába frissen feljutott Diósgyőr hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a csapattól Eppel Márton. A játékos 2022 januárjában igazolt Diósgyőrbe és az elmúlt másfél évben 46 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, melyeken 7 gólt szerzett.
“Számtalan szép emlékkel távozom Diósgyőrből, sok jó embert ismertem meg itt, és nagyszerű idényt tudhatunk a hátunk mögött. A pályafutásom során ez volt az egyik legjobb öltöző, csak a Honvéd bajnokcsapatának a csapatszelleme hasonlítható hozzá” – mondta utolsó diósgyőri interjújában Eppel, aki az NB I 2016/17-es szezonjának gólkirálya volt még a honvéd játékosaként.
“Az első diósgyőri félévben sem a csapatnak, sem nekem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de boldog vagyok, mert ebben az idényben kőkemény munkával sikerült megszerezni a bajnoki címet, és feljutni az élvonalba. Kívánom, hogy a következő bajnokságban is sikeresen szerepeljen a csapat, és sokszor teljen meg a DVTK Stadion” – mondta a hatszoros válogatott játékos, aki az utolsó néhány fordulóban nem léphetett pályára sérülése miatt.