Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: az MTK-ban folytatja pályafutását az Újpest védője

Hivatalos: az MTK-ban folytatja pályafutását az Újpest védője

m4sport.hu
A NB I-be feljutó MTK Budapestben folytatja pályafutását Nemanja Antonov, az Újpest FC védője. A 28 éves labdarúgó szerződése lejárt a lila-fehéreknél, így szabadon igazolható játékossá vált és végül az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonjának újonca mellett tette le voksát.

A baloldali, bal lábas védő 2020-tól erősítette az Újpest csapatát, eddig 87 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, 8 gólja mellett 14 gólpasszt jegyzett az lila-fehéreknél. Antonov az OTP Bank Ligát megelőzően a belga első osztályban és a svájci Szuperligában is megfordult. Klubjainál védőként is rendre a legjobb előkészítők közé tartozott.

Antonov végig tagja volt a szerb korosztályos válogatottaknak, amelyek színeiben rendre Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon szerepelt, sőt, U20-as korosztályban világbajnoki aranyérmet is szerzett – olvasható az MTK Budapest oldalán. A szerb labdarúgó a fővárosi együttes második nyári igazolása, korábban Hej Viktort szerezték meg a Kisvárdától.

Kapcsolódó tartalom

Borítókép: Nemanja Antonov (Fotó: mtkbudapest.hu)

További tartalmak