Musorujsag
Élő Eredmények

Sima győzelemmel kezdte a vb-t a magyar socca-válogatott

Sima győzelemmel kezdte a vb-t a magyar socca-válogatott

MTI
A magyar válogatott első csoportmérkőzésén magabiztos győzelmet aratott Törökország ellen az esseni socca-világbajnokságon, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A 5+1-es kispályás labdarúgó-vb-n 4-1-re nyert szombaton a csapat úgy, hogy Hollauer Balázs mesterhármast ért el. A negyedik magyar találat Irhás Ignác nevéhez fűződött.

„A nyitány sikerült, a törökök nagyon lelkesek voltak, gyakorlatilag hazai pályán játszottak, olyan sok török szurkoló volt itt Essenben. Külön köszönjük a magyaroknak, akik eljöttek ide, és bíztattak minket” – idézte a csapat közleménye Hollauer Balázst.

Schrancz Balázs szövetségi kapitány kiemelte, hogy a második félidőben egy új arcát mutatta a válogatott, ezzel sikerült győzni. „Az első játékrész után azt kértem, hogy próbáljunk meg csapatban gondolkodni. Nagyot változott a játékunk, és végül sikerült sokgólos sikert aratni” – összegzett a szakember.

A magyar válogatott következő ellenfele – hétfőn – a címvédő Brazília lesz, majd kedden Elefántcsontpart ellen zárul a csoportkör. A 11 csoportból az első két-két helyezett, valamint a tíz legjobb harmadik jut tovább. A vb jövő vasárnapig tart.

Borítókép: Socca Hungary / Facebook

További tartalmak