Szenzációs idényt tudhat maga mögött a hírös városi klub, amely újoncként a csapat történetének legjobb helyezését érte el az OTP Bank Ligában. A siker egyik fő letéteményese Szabó István vezetőedző, aki az NB II-ből indulva két év alatt az európai kupaindulásig vezette a KTE-t, és aki a május végi RangAdó-díjátadón bezsebelte az NB I legjobb edzőjének járó díjat.
Szabó természetesen „nagyra értékeli a díjat, mert a labdarúgásban dolgozó játékosok, szakemberek döntöttek róla”, és mert Marco Rossitól vehette át az elismerést a gálán, márpedig „nagyszerű érzés, hogy egy jelenlegi szövetségi kapitány őszintén gratulál egy ilyen címhez”.
Kapcsolódó tartalom
„Egyéni díj, de ezt nem kaphattam volna meg, ha nincs ilyen csodálatos csapatom, szakmai stábom, illetve egy ilyen kitűnő vezetés mellett működő klubom” – fűzte hozzá a kecskemetite.hu-nak adott interjúban.
A szakember megjegyezte, a tavalyi feljutást követően, majd a felkészülés során nagyon sok helyről kaptak negatív jelzőket, de „nem vették rosszindulatnak, hiszen az emberek a tényeket vették alapul, illetve a megszokott sémák szerint gondolkodtak velük kapcsolatban”, inkább plusz motivációt jelentett.
Az őszi idény minden álmukat felülmúlta, és bár ahogy telt az idő, a bajnokság utolsó harmadában kicsit nehezebben kezelték a nyomást a játékosok, pontszám tekintetében tavasszal is túlteljesítették a télen újraegyeztetett célokat, így megérdemelten szerezték meg az ezüstérmet.
Kapcsolódó tartalom
„Szinte a negyedik fordulótól a második helyen álltunk, így a végén már csalódásként élte volna meg a társaság, ha lecsúszunk onnan. Úgy vettem észre, hogy szó szerint nem tudnánk örülni a bronzéremnek, mert ilyen habitusú mindenki, a klubvezetéstől át a játékosokig, hogy ha meg lehet szerezni valamit, akkor azt tegyük meg. Ott éreztem egy kis bizonytalanságot, mert az utolsó öt körben már érezhető volt a társaságon a fáradtság is, sok problémával küzdöttünk. Amikor kellett, akkor viszont megmutatta a karakterét ez a társaság, begyűjtöttük a fontos pontokat a Ferencváros és a Kisvárda ellen is” – fogalmazott.
Ami a következő idényt illeti: arra szerinte csak a felkészülés negyedik vagy ötödik hetében, az edzőmeccsek és az addig elvégzett munka tudatában, illetve a keret ismeretében lehet válaszolni, hogy mire lehet képes az együttes, az azonban biztos, hogy június 19-én kezdik az alapozást, két hétig idehaza, majd egy héten a szokásos szlovéniai edzőtáborban készülnek, a szezonrajtot jelentő július 27-i Konferencialiga-selejtezőig pedig nyolc edzőmeccset terveznek játszani.
Kapcsolódó tartalom
„Nehéz őszre számítok, de ezeket a pillanatokat ki kell élvezni, mert nemzetközi kupában, az NB I-ben és a Magyar Kupában is helyt kell állnunk. Sem szakmailag, sem más szempontok alapján nem könnyű ez, ám annál motiválóbb, mert ez egy pozitív nyomás – így az 56 éves mester, aki mindhárom sorozatban maximumra törekszik, ugyanakkor lélekben arra is fel van készülve, hogy a játékoskeret meggyengülése esetén fontossági sorrendet kell felállítaniuk. – Akkor át kell gondolni, mire helyezzük a fókuszt, mert ha túl sokat akarunk, akkor nem érünk el semmit. Azt nem kell hangsúlyoznom, hogy a bajnokság alapvető fontossággal bír, főleg annak tükrében kell ezt komolyan venni, ha megnézzük, hogyan szerepeltek a tavalyi kupacsapatok. Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy visszaesünk esetleg. Természetesen szeretnénk a Konferencialigában is jól teljesíteni, hiszen sem magamról, sem a vezetésről, sem a stábomról és a játékosaimról nem lehet azt elképzelni, hogy csak úgy elengedünk egy mérkőzést.”