„A sors igazságtalansága lett volna, ha nem mi (jutunk fel), hiszen 38 bajnokin keresztül voltunk veretlenek és az osztályozó első meccsén sem kaptunk ki – kezdte értékelését Urbán Flórián, az NB II-be frissen feljutott BVSC-Zugló vezetőedzője a klub által közzétett videóban. – Az edzéseken keményen dolgoztunk, egy célunk volt, hogy egy osztállyal feljebb léptünk.
A két mérkőzés alapján úgy gondolom, hogy finoman fogalmazva, egy nagyon halvány gerlefinggal jobbak voltunk a Szentlőrincnél.”
Urbán kiemelte Dudás János erőnléti edző munkáját, hiszen már az NB III-ban és az osztályozó során is a hajrában bizonyultak erősebbnek ellenfeleiknél. Szerinte csapata fizikailag fel van építve, ami nagyon fontos dolog. A BVSC vezetőedzője kabalasapkájáról is beszélt:
„A sapka még itt van – mutatta fehér fejfedőjét Urbán. – Most is elkérték a szurkolók, de mondta a menyasszonyom, hogyha egész évben szerencsét hozott, ne váljak meg tőle, pedig én szívesen odaadtam volna. Otthon a nadrág nem mindig rajtam van, szóval a sapka az maradt.”
Urbán Flórián azt is elárulta, hogy ugyan már visszavonult a fogyasztástól, de néhány napig most “nagyon csúnyán kiveri a biztosítékot”, mert megérdemli. S a játékosai is megérdemlik, mert keményen dolgoztak. A vezetőedző bízik benne, hogy ezzel a kerettel vágnak majd a másodosztály küzdelmeinek is.
Kapcsolódó tartalom
A BVSC-Zugló hatalmas fölénnyel nyerte meg az NB III Keleti csoportját, 38 forduló alatt 32 győzelem és hat döntetlen a mérlege, így 102 pontot gyűjtött. Az osztályozón aztán a hazai 0–0-t követően idegenben 2–1-re legyőzte a Szentlőrincet, így kiharcolta az osztályváltást. A fővárosi klub 22 évet követően szerepelhet ismét az NB II-ben.