Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtóhír: szóban megegyeztek a felek, Kuttor Attila a következő szezonban is a Mezőkövesd vezetőedzője lesz

Sajtóhír: szóban megegyeztek a felek, Kuttor Attila a következő szezonban is a Mezőkövesd vezetőedzője lesz

m4sport.hu
A Nemzeti Sport információi szerint a következő szezonban is Kuttor Attila lesz az NB I-es Mezőkövesd vezetőedzője.

 

Az 53 esztendős szakember szeptemberben, a távozó Supka Attila helyett tért vissza a kövesdiekhez, irányításával az együttes 32 bajnokijából 10-et megnyert, 12döntetlent játszott, emellett 10-szer kikapott, ám Kuttor Attilával végül sikerült kiharcolni a bennmaradást.

Kapcsolódó tartalom

A vezetőedző azonban csak egy idényre írt alá, a megállapodása ennek értelmében június végén lejár a Mezőkövesddel, a Ferencváros elleni siker után pedig a tréner azt nyilatkozta, a klubbal hamarosan leül megvitatni az esetleges folytatást.

Értékelések a Kövesd–Fradi után, benne Kuttor nyilatkozatával

A Nemzeti Sport kedd esti értesülései szerint a felek azóta szóban már meg is állapodtak a hosszabbításban, s Kuttor Attila ennek eredményeként a 2023–2024-es kiírásban is marad a csapatnál – mint a portál írja, az információt maga a szakember is megerősítette.

Kuttor 2017 októbere és 2020 novembere között dolgozott első ízben a Mezőkövesdnél, majd tevékenykedett a Vasasnál is, amely tavaly szeptemberben köszönte meg a munkáját.

 

Borítókép: Fotó: MTI/Derencsényi István

További tartalmak