Musorujsag
Élő Eredmények

Újabb magyar labdarúgót jelentett be a Ferencváros

Újabb magyar labdarúgót jelentett be a Ferencváros

m4sport.hu
A Ferencváros labdarúgócsapata szerződtette Halmai Ádámot, a 21 éves támadó a másodosztályú Soroksártól érkezik.

A zöld-fehér klub honlapjának tájékoztatása szerint az 57-szeres magyar válogatott Halmai Gábor fia nyolcévesen lett a Pomázi Focisuli igazolt labdarúgója. Négy év után a Vasas utánpótlásába igazolt, ahol 2017-ig szerepelt. Ezt követően a Szombathelyi Haladásba szerződött, majd az Illés Akadémia játékosaként pályára lépett az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is (két mérkőzésen 60 percet játszott).

Két, Szombathelyen eltöltött idény után a Fehérvár együtteséhez igazolt, ahol 2019. szeptember 21-én egy MOL Magyar Kupa meccsen bemutatkozott a felnőttek között. Székesfehérvárról az NB II-ben szereplő Budaörs vette kölcsön, ahol fél alatt 13 mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken két gólt szerzett. Ezután megfordult ismét a fehérvári együttesben, majd újra a Budaörsben, 2022 januárjától pedig az élvonalbeli ZTE-ben. 2022 júliusában szerződött az FTC fiókcsapatához, a Lipcsei Péter által irányított másodosztályú Soroksárhoz, ahol a 2022/2023-as szezonban 29 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 15 gólt szerzett, ezzel pedig ő lett a csapat házi gólkirályra.

Kapcsolódó tartalom

A fradi.hu tájékoztatása szerint 2023 januárjában Halmai Ádám is elutazott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba, ahol az Augsburg ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen húzta magára először a Fradi-mezt, majd pályára lépett a Piast Gliwice, majd a Viktoria Plzen ellen is.

Kapcsolódó tartalom

Halmai Ádám Baráth Péter, Varga Barnabás, Tosin Kehinde és Cebrail Makreckis után az ötödik nyári érkezője a magyar rekordbajnoknak.

Borítókép: Halmai Ádám (Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club)

További tartalmak