Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Varga Barnabás plusz motivációként és nem teherként tekint a ferencvárosi szurkolók elvárásaira

Varga Barnabás plusz motivációként és nem teherként tekint a ferencvárosi szurkolók elvárásaira

m4sport.hu
Rövid, de annál sikeresebb magyarországi pályafutásáról, a Ferencvárosról és a magyar válogatottról beszélgettünk Varga Barnabással, aki Telkiben nyilatkozott az M4 Sportnak.

Az OTP Bank Liga 2022/23-as idényének gólkirálya 2020-ban tíz, Ausztriában töltött év után tért haza, a Gyirmót megkeresésére mondott igent.

„Mindenképpen szerettem volna kipróbálni magam Magyarországon is a felnőtt futballban, mert előtte ugye nem volt rá lehetőségem. És hát az akkor NB II-es csapatnál a feljutás volt a cél, ami plusz motiváció volt” – indokolta döntését, amelyet később sem bánt meg, hiszen két sikeres szezont töltött Gyirmóton, a másodikat már NB I-es játékosként.

„Különböző volt a két idény: azért az NB II-es szezonban a feljutásért küzdöttünk, sok támadásunk volt, egyszerű dolgom is volt, ennek ellenére nem rúgtam több gólt, mint utána az NB I-ben” – idézte fel a két évet, amely során 25 bajnoki gólt jegyzett gyirmóti színekben.

Bár a csapat egy év után búcsúzott az élvonaltól, Varga NB I-ben szerzett 13 gólja jó ajánlólevélnek bizonyult, több csapat hívta, végül a Paksot választotta, ahol komoly örökséget vett át, hiszen az előtte lévő két idényben is a tolnai csapat adta a gólkirályt.

Varga megjegyezte, érkezésekor, Waltner Róbert kezei alatt mást játszott a csapat, mint a februárban visszatérő, támadó focira esküsző Bognár Györgyé alatt, úgy érzi azonban, rá egyik érában sem lehetett panasz.

„A Gyurinál sokkal többet voltunk az ellenfél térfelén, nagyon sokszor odaértünk, helyzetekben ez meg is mutatkozott, több gólt is rúghattam volna, de elégedetlen nem vagyok” – fűzte hozzá.

Nem is lehet elégedetlen, 26 góllal és gólkirályi címmel, no meg egy ferencvárosi szerződéssel a zsebében zárta a szezont. Izgatottan várja, hogy a Fradi kötelékében szerepeljen, és arra is fel van készülve, hogy a zöld-fehéreknél taktikailag más szerepe lesz, mint például Pakson volt.

„A védekezés sose okozott gondot számomra, több csapatban is játszottam, ahol ezt is kérték tőlem, úgyhogy nem hiszem, hogy ebből probléma lenne” – mondta, hozzátéve, plusz motivációként és nem teherként tekint arra, hogy gólkirályként érkező magyar csatárként külön figyelmet élvez a ferencvárosi szurkolók részéről.

Vargának tényleg emlékezetes éve van: tavasszal a bolgárok elleni, 3–0-s magyar sikert hozó Eb-selejtezőn a válogatottban is bemutatkozhatott, és persze a júniusi meccsekre, Montenegró és Litvánia ellen is beválogatta őt Marco Rossi szövetségi kapitány.

„A csapategység nagyon rendben van, a hangulat mindig nagyon jó, az edzéseken is mindenki 100%-osan odateszi magát. Mindkét csapatot le szeretnénk győzni, Montenegróban nem lesz egyszerű menet, persze a litvánokat sem lesz könnyű itthon megverni, de mindenképpen hat pontot szeretnénk szerezni” – fogalmazott Varga Barnabás a június 17-i és 20-i mérkőzésről, amelyet természetesen élőben láthatnak az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Borítókép: Budapest, 2023. március 27. Varga Barnabás a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkõzésen a Puskás Arénában 2023. március 27-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak