A válogatottfutball egyik sajátossága, hogy folyamatként beszélünk egy-egy selejtezősorozatról, ám valójában jól elkülöníthető etapokból áll össze a végkifejlet. Ráadásul ezekben az etapokban több meccsben kell gondolkodni, több meccsre tervezni, úgy, hogy a hosszabb szünetekben mindenki fel tudja térképezni az ellenfeleket, ám meglepő húzások begyakorlására már nincs igazán idő és alkalom. Untig elég az ismert sémák közös felelevenítése. Mivel a magyar futballnak nincs széles és egységes bázisa, mikor újra együtt dolgozhatnak a kerettel, kevés újdonság fér bele, így Marco Rossi és stábja törekvéseit is a nagy képbe illő ministratégiák határozzák meg.
Azt mondani sem kéne, hogy a Nemzetek Ligája elitjében mennyivel más meccselni, mint Bulgária ellen, de valójában még ugyanazon sorozaton belül sem összevethető, mi vezethet sikerre az egymástól hónapok elválasztotta fellépéseken. Marad hát, hogy az aktuális körülményekhez (sérülések, eltiltások, ellenfelek) igazított kompromisszumok köttetnek az adott feladat specifikuma és a bevált alapok megőrzése között.
A rajtnál a korábbi selejtezősorozatok tanulságával került válaszút elé a Mister: hogyan tartsa fenn eredményességét a komfortzónán túl?
A válogatott az NL-ben kivívta a rangját, jutalma a legelőkelőbb kalapból kapott csoport lett, amelyben bravúr maximum az első hely megszerzéséhez szükséges, bár ez nem lényegi, csupán presztízskérdés, meg némi plusz a jövőbeli besoroláshoz. A kihívás a sztoriban tehát, ami eddig fejtörést és keserűséget okozott, az erények érvényesítése esélyesként. Teljesítése esetén nem ismert az a felsőbb akarat, amely távol tarthatná a magyar csapatot az Eb-től.
Kapcsolódó tartalom
A megvalósítás mikéntjét nehezítette Szalai Ádám visszavonulása. A csapatjátékot meghatározó csatár nélkül óhatatlanul eltolódtak a hangsúlyok – a labda megtartására és Szoboszlai Dominikre.
Ha az eddigi Eb-selejtezőkről csak a legalapvetőbb statokat rángatjuk ide, az eredményekkel karöltve igazán dicséretes, a biztonság megőrzése mellett mennyire zökkenőmentes volt a váltás.
–Bulgária (3-0), magyar labdabirtoklás: 54 %, passzarány: 527 (85 %-os pontossággal) – 424, próbálkozások száma: 14-7
Montenegró– (0-0), magyar labdabirtoklás: 69 %, passzarány: 196 – 574 (89 %), próbálkozások száma: 12-10
–Litvánia (2-0), magyar labdabirtoklás: 70 %, passzarány: 674 (91 %) – 242, próbálkozások száma: 23-8
Noha Ádám Martin és Varga Barnabás is betalált már, mezőnyben – konstansan, kilencven perceken át – ugyanarra nem képesek, mint Szalai, ezért a karszalaggal együtt a felelősség is Szoboszlaié, hogy a katalizálja a kontroll & kezdeményezés projektet.
A kidolgozott letámadások és a labdakihozatali mintázatok eddig is működtek, a további támadási fázisoknál ugyanakkor Szoboszlai lett a mágneses mező: kiemelkedő labdás képességei kihasználása végett körülötte forog a játék. És a társak is. Szabad mozgása ugyanis beindítja az egyre gördülékenyebb posztcseréket. Ha visszalép, a védekező középpályások egyike ugrásra kész; ha szélre húzódik, a szárnyvédők a félterületeket töltik fel; azaz a labdához, vagyis a labdáshoz pozicionálnak, aki leggyakrabban természetesen Szoboszlai. A másik tízessel egyébként is sokszor keresik egymás közelségét, márciusban Rossi el is árulta, külön kérte kreatív támadóitól, pásztázzák, hol vehetik fel, és honnan gombolyíthatják tovább a fonalat.
A rotációkból kialakuló túltöltések, amikor jelentős létszámban veszik körül a labdát és vonják el a védők figyelmét, egyszerre kínálják az apró összjátékokat és a forgatásokat, és azt, hogy labdavesztés esetén az összesűrített zónából nehéz kontrázni.
Litvánia ellen már az első labdakihozatalok egyikében kialakult, hogyha Callum Styles a hátsó sor bal szélén kér labdát, amint az ellenfél jobb belső középpályása kitámad, Szoboszlainak nagy területet nyithat, hogy a sorok közt lyuk keletkezik – a Kerkez Milost őrző szárnyvédő jelzi is (bekarikázva).
(kép: M4 Sport)
De nem csak Szoboszlai, többször a másik támadó középpályásunk, Gazdad Dániel is mélyre kalandozott, ilyenkor Nagy Ádámék automatikusan indultak, hogy mozgásban tartsák és dilemmák elé állítsák a litvánok védekezését. A labdaközeli túltöltések a dinamikus és bátran kezdeményező Kerkez támogatásával a bal oldalon jó bontó kombinációkat szültek.
(kép: M4 Sport)
A túltöltések az improvizatív előnyök mellett, ha ütemben nyílt lehetőség forgatni, egy az egy elleni akciókat teremthettek a másik oldalon (mint a Styles megindulásával és Botka Endre felbukkanásával Szoboszlaitól Sallai felé kínálkozó sáv).
(kép: M4 Sport)
És ha a labda körüli tömegből nem is történt direkt kerersztpassz, a litvánok háromfős középpályája szélességében nem fedhette a pályát, így a csatlakozó túlsó oldali belső védő (alább Botka) akár üresen galoppírozhatott a támadóharmadig. Az első gólnál is ilyen súlypontáthelyezés fordult elő, csak ellentétesen, jobbról balra, és végül Szalai Attila is volt előkészítő.
(kép: M4 Sport)
Egyébként bedobásoknál is hatékonyan penderítették át a fókuszt Szoboszlaiék a célzónának számító hosszanti tengelyen. Idővel reagáltak a litvánok, négyesláncra váltottak középen, így fedezhették kilépő csapattársukat. A magyar próbálkozások el is apadtak, nem ígért már gólt a találkozó, aztán Sallai másként gondolta.
Kapcsolódó tartalom
Montenegróban ugyanezen formációt választó, ám más kaliberű ellenféllel szemben meddőbb kivitelezéssel, de szintén felismerhetőek voltak az elemek. A balra terelt játéké és az akadálytalanul fellépő belső védőé.
(kép: M4 Sport)
Vagy – a jobbára bal oldali – túltöltéseknél a hosszún felbukkanó opció egy az egyezésre. Talán azért is került Botka, valamint Sallai a jobb szárnyra a litvánok ellen, mert Lang Ádámmal és Bolla Bendegúzzal nem sok babér termett, azzal meg végképp nem, ha Szoboszlai várta a fordítást, mivel akkor hiányzott az összjátékból.
(kép: M4 Sport)
A háromtagú középpálya a montenegróiaknál sem tolódhatta le a labdajáratást, de az átadások tempója ritkán kapcsolt kettes fölé, így passzív labdabirtoklásba mérséklődött a dominancia.
(kép: M4 Sport)
Ritkaság számba ment a védelmük hátába jutni: a visszahúzódó Szoboszlai irányította túltöltések kecsegtettek ezzel a leginkább.
(kép: M4 Sport)
Mindennek az ára, hogy szervezőkészsége miatt Szoboszlai messze kerül a kaputól. Ha nem ér fel lendületből, a rögzített szituációkon túl a távoli bombáiban merül ki a veszélyeztetése.
A két hazai meccsen mélységből is lubickolt.
Balról Szoboszlai bolgárok elleni akciótérképe, jobbról a passztérképe látható (forrás: Opta)
Szoboszlai Bulgária (felül) és Litvánia ellen (alul) is nagy területet játszott be, de jól kivehető, hogy nem a támadások befejezésénél aktív igazán, hanem a szervezésben és az irányításban hárul rá a legtöbb feladat.
Balról Szoboszlai litvánok elleni akciótérképe, jobbról a passztérképe látható (forrás: Opta)
Podgoricában azonban az ellenfélnek nem számított, hogy honnan irányít, a tizenhatosuk előterének megszállásból kívántak lecsapni. De nem csak ők fogták óvatosra, a ki nem kényszerített hibákon kívül semmi sem veszélyeztette az idegenből elhozott pontot. És ne feledjük, miután a csoport első és második helye egykutya, Bulgária és Litvánia pedig lassan kiszáll, leginkább Montenegró packázhat a szerb, magyar duóval, ehhez képest otthon egyiket sem győzte le.
A magyar válogatott viszont még gólt sem kapott, nem is nagyon adott rá esélyt, és immár simán hozta a kötelezőket. A vezetés megszerzésére – ez futball, a többi csapatsporttal ellentétben a gól alapvetően változtatja meg a meccsek menetét – továbbra is jó alkalom egy-egy pontrúgás, minden másra ott a türelem. A bolgárok ellen szöglet hozta meg a gyors áttörést, a litvánok épphogy megúszták (ahogy Szoboszlai szabadrúgását is), és még Montenegróban is ott volt Szalai alig mellé ment csúsztatása.
Lélektan, taktika, célok: kéz a kézben egészítik ki egymást, és hatnak oda-vissza kölcsönösen. Úgy fest, Rossiék ismét jól egyensúlyoznak, és rálelhettek a kifizetődő formulára, amelynél az ellenfeleknek továbbra is alig akad helyzete, amelyben megfontoltan érlelhető a fölény, és amelyet – egyelőre – nem korlátoz, hogy a válogatott kulcsfigurája nem a végjátékban csillog.