Balogh Norbert legutóbb kölcsönben szerepelt az idény végén az NB I-től búcsúzó Vasasnál. A kétszeres magyar válogatott csatár az előttünk álló szezonban Kisvárdán bizonyíthat kölcsönben, a rétköziek pedig vételi opciót is szereztek a játékjogának megvásárlására.
„Bízom és hiszek is benne, hogy jól sül majd el ez a váltás. Abban a rövid időben, amit már eltöltöttem itt, nagyon jól éreztem magam, befogadók és nagyon rendesek a srácok. Elég nehéz időszakon vagyok túl, ezt csak azok tudják, hogy min mentem keresztül, akik nagyon közel állnak hozzám. De erre szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az megerősít… Számomra az a cél, hogy minél több játékpercem legyen, illetve szeretnék olyan csapat tagja lenni, amely kivívja a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét, ehhez azonban nagyon sokat kell dolgoznunk. A DAC-ban már volt részem Konferencialiga-szereplésben, előtte az Olaszországban játszott bajnokik okoztak hasonló élményt, amit újra át szeretnék élni. Tudok azonosulni a stáb által képviselt filozófiával, és azt is hallottam, hogy Révész Attila sportigazgató nagyon érti a futballt, és folyamatosan rajta tartja a szemét a csapaton. Ahhoz hasonlítanám az itteni helyzetet, ami a Honvédnál fogadott akkor, amikor hazatértem külföldről. Ott is nagyon jó kezekben voltam, és az első évben sikerült bennmaradáshoz segíteni a csapatot. Most akadt egy hullámvölgy a karrieremben, ebből szeretnék kikászálódni, és jó játékkal felhívni magamra a figyelmet” – idézi a klubhonlap a 27 éves csatárt.
A Kisvárda korábban már bejelentette Kovács Marcell, Lippai Tibor, Branimir Cipetic, Czékus Ádám és Körmendi Kevin érkezését.