Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fociabszurd Budafokon: nem is szabadon igazolható a szabadon igazolható támadó?

Fociabszurd Budafokon: nem is szabadon igazolható a szabadon igazolható támadó?

m4sport.hu
Érdekes történet alakult ki a budafoki Tischler Patrik körül: csapata, a Budafok hivatalos honlapján közölte, hogy a játékos szabadon igazolható, ám sem a játékos, sem a sportigazgató nem így tudta.

Szerződése lejártával szabadon igazolhatóvá vált Tischler Patrik – jelent meg a Budafoki MTE hivatalos honlapján, erről pedig az átigazolásokra fókuszáló percről-percre hírfolyamunkban az m4sport.hu-n is beszámoltunk.

Az NB I-ben is jelentős múlttal rendelkező támadót a Nemzeti Sport kereste meg a távozással kapcsolatban, de Tischler váratlan választ adott a lap kérdésére:

„Értetlenül állok a helyzet előtt, ugyanis a hír egyszerűen nem igaz – jött a legkevésbé sem adekvát reakció Tischler Patriktól. – Nem állja meg a helyét az információ, ugyanis még egyéves szerződés köt a Budafokhoz. Kifejezetten kellemetlenül érzem magam, hiszen a cikkről semmit sem tudtam, senki sem szólt, hogy megjelenik majd. Nyilván azonnal hívtam Filkor Attilát, a klub sportigazgatóját, aki azt mondta, ő sem érti. Már barátok, korábbi csapattársak is hívtak, miért távoztam, hiszen még egyéves szerződés köt a klubhoz… Kínomban nevettem, de közben rosszulesett a szituáció. Már több klub is keresett, hogy szerződjek hozzá, mondanom sem kell, mindenki meglepődött, hogy a hír nem igaz, nem vagyok szabad. Ilyen helyzetbe senkit, egy tizenhét évest sem hoznék: félreértés ne essék, nem hiszem magamról, hogy milyen nagyon-nagyon jó futballista vagyok, de csak lejátszottam majd’ kétszázötven élvonalbeli meccset, patinás klubokban szerepelhettem, és ezt kapom cserébe. Örülök, hogy így tisztázhattam az ügyet, de hogy erre életem végig emlékszem majd, az egészen biztos.”

Ráadásul a Nemzeti Sport információi szerint az Erős Gábor vezette új szakmai stáb számítana a korábbi kupagyőztes labdarúgóra, ennek egyelőre ellentmond a jelenlegi kommüniké. Filkor Attila sportigazgató elmondta, félreértés történt, a hibát pedig korrigálták. A hír egyelőre fent van a honlapon, de a végére került megjegyzés szerint a támadó szerződése 2024-ig érvényes. Tehát élő szerződéssel rendelkezik, mégis szabadon igazolható, ez nem mindennapi.

Tischler Patrik egy éve igazolt Budafokra, az elmúlt szezonban sérülések is hátráltatták, 24 tétmeccsen egy gólt szerzett piros-feketében. Ember legyen, aki megmondja, hogy a jövőben is láthatjuk-e még budafoki mezben játszani.

Borítókép: budafokimte.hu

További tartalmak