A Puskás Akadémia néhány játékosa a szünetben megelégedett az eredménnyel, ez vezetett ahhoz, hogy kicsússzon a kezükből a kétgólos előny, vélekedett Hornyák Zsolt, míg Nebojša Vignjević elismerte, az első félidő az ellenfélé volt, mivel az Újpest dekoncentráltan futballozott.
Kapcsolódó tartalom
Nincs minden váratlan fordulat (bővelkedtünk bennük rendesen) hátterében orbitális manőver, a véletlen és a szerencse mértéke felbecsülhetetlen, ezzel együtt az edzői értékelések elvétve érintenek taktikai kérdéseket, sokkal többször hangzik el a koncentráció, a mentalitás, az akarat, a fegyelmezettség dicsérete, vagy épp számonkérése.
Lamin Colley körül forogtak a Puskás Akadémia labdás fázisai, amint megadatott, záporoztak felé az indítások. Akkor is ezt készítették elő a felcsútiak, amikor a középső blokkot felvevő Újpest belső középpályásait csalogatták ki a védősorban adogató Batik Bencével. A vendégeknél a kilépőt fedezte a védekező középpályásuk, ám a Puskás hátsó egységének szimpla oldalváltásait, amit három a kettőben nem igazán akadályoztak a letámadók, nem tudtak olyan gyorsan letolódni, hogy a feladónak ne jusson ideje indítani, és a Colleyval párbajozó védő elől is eltűnt a biztosító társ, aki ugyebár a középpályás lyukat tömte be.
(forrás: M4 Sport)
Talán azért is, mert az agresszivitás, az elszántság, a hozzáállás, noha ugyanúgy csak kiragadott elemei a játékminőségnek, könnyebben kommunikálhatók a nyilvánosság, így a szurkolók felé, mint az a bonyolult kapcsolati háló, amellyé a taktikával együtt összeállnak.
Colley célemberként funkcionált, amit a felé érkező átadások helye és távolsága is jellemez: nem a közvetlen környezetével kombinált, átlagban majd’ 33 méterről játszották meg, gyakran a védővonalból (alább szaggatott vonallal jelölve, átlagosan milyen magasságból passzoltak hozzá), és 32 párharcot vívott, tucatnyival többet, mint bárki más a mezőnyben.
(forrás: WyScout)
A Puskás Akadémia azonban nem a megtartott labdáiból húz hasznot, és maga a gambiai, aki remekül szakad el az emberétől és támadja az üres területet, sem ebből volt eredményes (bár Jonathan Levi igen, és a hosszabbításban két ízben is ebből dönthette volna el a meccset, de a centerezésénél valószínűleg szabálytalanul startolt, majd szemnek kiszúrhatatlan lesről emelt a hálóba), hanem az átmenetekből. Colley egyelőre amúgy az újpestiekre szakosodott, a múltkori duplájával együtt az öt élvonalbeli góljából négyet nekik rámolt be, ám a rátett labdák elsősorban, még ha el is veszíti, támpontként szolgálnak. A lecsorgók felszedésére is ügyelnek, de ami a legfőbb, az a kedvező védekezőállás elfoglalása.
Önmagában a taktika is üresen csengene valóban: nem megváltó erejű, és miután a változtatások ritkán durrannak drasztikusat, az összefüggések erdejében még az ok-okozati összefüggéseket sem lehet kristálytisztán kisilabizálni, hogy egyáltalán mi követett mit az események láncolatában.
Vignjevićnél az Újpest eleve a széleken hozza ki a labdákat, a Puskásnál igyekeztek is erre lecsapni: a labdás elől a passzopciókat zárták, és azt is felkészülten várták, ha mégis átevickélnének a nyomásukon (vagy ha még belépne plusz támogató). A lassú, hamvába holt keresztlabdák reménytelenül szálltak ilyenkor, ellenben a kontrák akár három pontot is érhettek volna: alább a labdaszerzés előtti szituáció, amelyből másodpercekkel később a második hazai gól született.
(forrás: M4 Sport)
Nem szükséges nagy vasziszdaszt sejtetni minden döntés mögött, ahogy nem feltétlen ultralátványos, ha egyes pozíciókba más erényekkel bíró játékos kerül.
A Fehérvár ellen emberhátrányban aratott győzelemből Luca Mack góllal, Kiss Tamás mindkét találat előkészítésével vette ki a részét, Vignjević mégis lekapta őket a második forduló félidejében, és több posztcserét is végrehajtott. A középpályássor hátában Mackot az addig eggyel előrébb játszó, dinamikusabb tempóban utazó Onovo váltotta fel, a jobb szélre meg, mondván, ha már úgysem tudtak itt támadásokat vezetni, az eredendően center, Peter Ambrose került, hátha bebirkózhat valami csurranó-cseppenőt a balról érkező beadásoknál a hosszún. Valamint a bal lábas Matija Ljujić is a pálya jobb oldalára húzódott, így – mint kiderült, roppant hatékonyan – átlós mozgásból csatlakozhatott a kapu elé.
A támadásépítéseknél szerkezeti váltás is történt: Branko Pauljević háromfőssé duzzasztotta a belső védő-párost, az agilis Tamás Krisztián így feljebb tolhatta a bal szárnyat, ahol rendre át is törtek. Ugyanis a középen létszámfölényt alakíthattak ki, ahonnan jó hullámban indulhattak a sodródó felcsúti védekezés üres folyosóiba, mivel az állandó dilemmában őrlődő Batik Bencéék időről időre elcsúsztak a váltásokkal.
(forrás: M4 Sport)
Nem elhanyagolható az sem, kik valósítják meg az elképzeléseket (amelyeket jó esetben csak szolgál a taktika, és nem meghatároz), és például Puskás Akadémia és az Újpest szürke légiósai sem rúgták ki a sámlit az általuk elhagyott bajnokságok alól.
Egy perc sem telt el a második félidőből, és az Újpest egyre faragta a különbséget. Ennyire hirtelen az alakzatmódosítás még szóba sem jöhet hibára kényszerítő erőként, de az igen, hogy amíg a Puskás futballistái az első félidőben beváló alapelveket követtek, csak kevésbé feszesen, a frissen beküldött Heinz Mörschel és Ljujić vélhetően az edzői ukázzal a tarsolyban azonnal ütemet nyertek bent, így az először kezdő Quentin Maceiras a válaszúton két tűz között ragadt. A kézben tartott állás megszűnt létezni. Koncentráció, lélektan, taktika.
(forrás: M4 Sport)
Ugyanakkor a felsoroltaktól függetlenül, bizonyára a szerkezeti váltások is hozzájárulhattak némileg, hogy a végén Hornyák a középpályásait kárhoztassa, amiért nagyon rosszul védekeztek a nagyon hasonló – az egyenlítésnél még szétszakadó csapatrészekkel is súlyosbított – támadásokból kapott góloknál.