Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: Kalmár Zsolt a Fehérvárban folytatja

Hivatalos: Kalmár Zsolt a Fehérvárban folytatja

m4sport.hu
A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a Fehérvár FC bejelentette Kalmár Zsolt szerződtetését.

Szerda este több hazai és szlovák híroldal is arról írt, hogy a 32-szeres magyar válogatott középpályás visszatér az NB I-be és a szezont két vereséggel kezdő Fehérvár FC-hez igazol, ez a hír vált most hivatalossá a Vidi bejelentésével. Kalmár Zsolt kettő plusz egy évre érvényes szerződést írt alá Székesfehérváron, és a 13-as mezszámot választotta magának.

A DAC egy georgiai csapattal szemben kiesett az Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában. Kalmár a párharc mindkét meccsén kezdő volt, de a legutóbbi két bajnokin már csak csereként számított rá Adrian Gula vezetőedző, összesen 29 percet játszott.

Kalmár Zsolt 2017 óta a DAC játékosa, 148 meccsen 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. Szerződése 2025-ig szólt.

A 28 éves Kalmár korábban nevelő klubjában, a Győrben játszott az NB I-ben, legutóbb a 2013/2014-es kiírásban. Azóta megfordult az akkor még másodosztályú RB Leipzigben, kölcsönben az FSV Frankfurtban és a dán Bröndbyben, majd ezidáig Dunaszerdahelyen szerepelt.

„Ez számomra most egy teljesen új kihívás lesz, de már nagyon várom, hogy az új csapattársaimmal készülhessek. Folyamatosan követtem az NB I-et azóta is, hogy eligazoltam, és az a véleményem, hogy a szlováknál egy erősebb bajnokságban folytathatom, mert a magyar élvonal nagyon sokat fejlődött azóta, hogy 2014-ben külföldre költöztem. Természetesen a válogatottat is figyelembe vettem, amikor a váltás mellett döntöttem, szeretnék továbbra is tagja maradni a keretnek, mert ott is komoly célokért küzdhetünk majd a közeljövőben. Jó állapotban érzem magam, igaz, az elmúlt hetekben kevesebb játéklehetőséget kaptam, de biztos vagyok benne, hogy hamar formába kerülök és minél hamarabb a pályán segíthetem a csapatot” – idézi a Fehérvár honlapja Kalmár Zsoltot.

„A legjobb korban van, jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, jó példaképként szolgálhat a keret fiatalabb tagjai számára. Végigcsinálta a felkészülést, minden mérkőzésen pályára lépett eddig a szezon során, biztos vagyok benne, hogy az első perctől kezdve nagy erőssége lesz újjáépülő csapatunknak” – mondta a klub új játékosáról Juhász Roland sportigazgató.

Borítókép: Kalmár Zsolt (Fotó: Fehérvár FC)

További tartalmak