A fehérvári együttes így a harmadik bajnokiját is elvesztette a szezonban, a klub történetében ilyen rossz rajtra legutóbb az 1990/91-es idényben volt példa.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 1-0 (1-0)
Kecskemét, 3487 néző, v.: Erdős
gólszerző: Szalai G. (34.)
sárga lap: Szalai G. (15.), Nagy K. (67.), Varga B. (80.) illetve Zeke (34.), Leoni (90.), Horváth K. (94.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Iyinbor, Belényesi, Szalai G. – Májer (Szűcs, 81.), Kiss B. (Horváth K., 62.), Vágó (Meszhi, 62.), Szuhodovszki, Leoni – Nagy K. (Szendrei, 74.), Pálinkás (Tóth B., 74.)
Fehérvár FC: Kovács D. – Csongvai (Fiola, 88.), Serafimov, Spandler, Zeke (Szabó L., 75.) – Flores, Christensen – L. Kastrati (Karamoko, 54.), Katona M. (Kalmár, 54.), Schön (Pető, 54.) – Kodro
Az első félidőben a Kecskemét szinte végig nagy nyomás alá helyezte a vendégeket, de ez komoly lehetőséget nem igazán eredményezett. A mezőnyfölény ugyanakkor bő tíz perccel a szünet előtt így is góllá érett, egy pontrúgás után Iyinbor fejese még a lécre pattant, de a lecsorgó labdára Szalai egy fehérvári védő és a kapus előtt csapott le, így megszerezte a vezetést.
A szünetben egyik csapat sem cserélt, de nem kellett sokat várni a fehérváriaknál a vérfrissítésre, már az 54. percben három új játékos érkezett a pályára, köztük a pénteken szerződtetett, 32-szeres válogatott Kalmár Zsolt. A DAC korábbi csapatkapitánya némi életet lehelt a vendégek játékába, de a fehérvári védelem kissé instabil lett, így mindkét oldalon több veszélyes helyzet alakult ki és mindkét gárda egy-egy kapufát könyvelhetett el.
A hajrában a vendégeket újra a léc mentette meg, majd a 88. percben pályára lépett a fehérváriaknál az 52-szeres válogatott Fiola Attila, aki márciusi térdsérülése óta volt harcképtelen. A vendégeken ő sem tudott segíteni, maradt az egygólos hazai siker.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 1–0
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1–1
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 0–0
Debreceni VSC-ZTE FC 1–0
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 1–2