Kapusok lélektana
„Ilyen a kapussors” – hányszor, de hányszor dobálózunk a kifejezéssel, amikor pontosan nem is tudjuk, milyen a kapussors, mit rejt a portások lelke, mi játszódik le bennük, mondjuk egy olyan mérkőzés alatt, amikor 90 perc alatt alig néhányszor kell játékba avatkozniuk. Az persze köztudott, hogy nem annyira hálás szerep az övék, hibával kitűnni hamarabb lehet, mint stabil teljesítménnyel, az igazi bravúrokra pedig értelemszerűen csak akkor van lehetőség, ha az ellenfél (vagy az előttünk álló védelem) erre rákényszerít.
Éppen ezért egy kapus marginális pontja a megbízhatóság. A hazaadásokat böcsülettel rugdossa el, a beadásokat kapkodja el, ne üssön semmit középre, plusz hátulról irányítsa a csapatot, a védelmet! De mégsem róluk beszélünk, hanem a bravúrkapusokról és a kelleténél bizonytalanabbakról – a kettő pedig néha kéz a kézben jár. Az elmúlt szezonból Nagy Gergely és Szappanos Péter neve ugrik be prototípus keresésénél, de Djordje Nikolics, az Újpest elsőszámú kapusa is talán közéjük tartozik, akik ide-oda kilógnak.
Nikolics az Újpest csapatkapitánya is, eléggé megosztó a megítélése a lila-fehéreknél is, hiszen bravúrjaival nagyjából annyi pontot tett hozzá a csapat szerepléséhez, mint amennyit potyagóljaival elvett. A szerb játékos pedig a Mezőkövesd ellen döntő pillanatban rontott: a vendégcsapat az egész meccsen, szinte a közelében sem járt, aztán jött a gyilkos ívelés, amit elnézett, két pont ment a levesbe.
Kapcsolódó tartalom

S mi történt a lefújás után? Ez:
Talán ezért Nikolics az Újpest csapatkapitánya. A kezdőt végigböngészve egyébként is legfeljebb Onovóban látnánk a jelenlegi cséká-alapanyagot, a teljesítmény hullámzó, nemcsak a kapuban, a mezőnyben is. Djordje Nikolics egyelőre nem a megbízhatóságával, a (sport)emberi nagyságával növi ki magát kapitánnyá. Mondhatjuk, hogy egy ilyen tábortól alap dolog bocsánatot kérni, de valahogy mégsem látunk ilyen gesztusokat nap mint nap a labdarúgóktól.
Hát van úgy, hogy az ember másképp unja meg az unalmat, erre Karlo Sentic a tökéletes példa, aki gondolta, a kiválóan induló, ám a végére kicsit visszaeső Diósgyőr–Paks bajnokit és vele párhuzamosan a szurkolók vérnyomását kicsit felpumpálja. Legalábbis a DVTK kapusa teljesen random szituációban kapcsolta be a FIFA-módot és kezdett váratlanul kezdett félpályás szólóba, a tanúk alapos megdöbbenésére. Nikoliccsal ellentétben ez egy tudatos felelőtlenség, nem egy pillanatnyi kihagyás volt, ebből mégsem lett baj – előbbiből meg igen.
Kapcsolódó tartalom
De a kapussors harmadik fordulóra vetett pozitív aspektusát is vegyük elő: a fiatal Kovács Marcel kiváló teljesítménnyel, kapott gól nélkül debütált a Kisvárda kapujában. Neki sikeresebb hétvégéje volt, mint egykori vezetőedzőjének…
Kapcsolódó tartalom
Nemcsak a Kisvárda cserél korán…
Három meccs, három pont Boér Gáborék mérlege a Zalaegerszeggel, az átlagos rajt mellett azonban a vezetőedző mással hívja fel magára a figyelmet: csapata rotálásával. Nézzük meg, miként nyúlt a változtatásokhoz az első három fordulóban a vezetőedző:
-
forduló: ötös csere a félidőben
-
forduló: kettős csere a 37. percben (ebből egy kényszerű)
-
forduló: csere a 32. percben
Az első volt a leglátványosabb, de egyben talán indokolt is: két Konferencia-liga-selejtező között volt a Kisvárda-meccs, forgatni kellett a csapatot. Az első félidős változtatásoknak szinte semmilyen hagyománya nincs, nem nagyon tudunk olyan edzőt, aki rendszerszinten nyúlna ehhez – nyilván az öt csere állandósága forradalmasíthatja a változtatások folyamatát. Boér Gábor egyébként a második fordulóban lehozott Kovács Barnabást végig padoztatta Debrecenben, kíváncsian várjuk, a most bűnbakká váló Milovanovikj (akinek azért volt egy sárga lapja és további 1-2 necces faultja) lehetőséget kap-e jövő héten.
Zárójel, kis híján történelmi csere volt ez, hiszen az NB I második leghosszabb nevű játékosát, Milovanovikjot váltotta a legrövidebb nevű Mim. A tökéletes cserébe a diósgyőri Csorbadzsirszkij rondít bele, a maga 16 karakterével.
Kapcsolódó tartalom
Három forduló telt el, tendenciáról még nem beszélhetünk, de érdekes lesz a további fordulókban, vajon Boér Gábor számára bevett eszköz lesz a korai csere, nem lesz ennek negatív visszacsapódása a játékosoknál? Vagy nem kell ezt túlgondolni, egyszerűen csak kétszer elégedetlen volt, aztán harmadszor már optimális kezdőt rak össze?
A Zalaegerszeg egyébként nem játszott alárendelt szerepet a Cívisvárosban, de gólt nem tudott szerezni. Érdekes, múlt héten az MTK ellen ennél gyengébb játékkal gyűjtött három pontot.

Puskás-másolat
Ha emlékszünk, tavaly jó sokáig – október elejéig – őrizte hibátlan mérlegét a Ferencváros, ez most elég hamar elszállt, tegyük hozzá, nem teljesen váratlanul. Máté Csaba számára az Ekl-selejtezők kerültek az első helyre a priorizálásban, így a Puskás Akadémia ellen forgatott nagyobbat csapatán, új felállási formát is alkalmazva hozzá. Aztán a mutatvány nem sült el annyira jól, a PAFC 2–0-ra vezetett a szünetben, a megbízott Fradi-edző pedig felült a Boér-vonatra és gyorsan cserélt négyet a félidőben. Varga Barnabásék nyilván tettek az FTC játékához, de az összkép most nem volt elég a rendkívül okosan futballozó felcsútiak ellen.

A Puskás Akadémia pedig valamit nagyon tud a Fradi ellen: az elmúlt kilenc meccset vizsgálva pozitív a mérlege az ötszörös címvédő ellen. A Groupama Arénába nem éppen nyerni járnak az ellenfelek, Hornyák Zsoltéknak viszont sorozatban másodszor is sikerült elhozni a három pontot az egyébként kísértetiesen hasonló márciusi túra után. Erre az új stadionban egyetlen csapat, a Vasas volt képes 2016/2017-es szezonban, akkor is 1–2 és 1–2 volt a végeredmény. Annak meg már közel hét éve…
Ami viszont némileg átalakult az első sikerhez képest, az a Puskás ünneplése volt. Slagveer ezúttal is hason csúszott és a márciusi meccs óta ismert „ziggi-zagga” is szólt az öltözőben, Hornyák Zsolt helyett viszont most Komáromi György vezényelte. Emellett a felcsúti kisvasút is összeállt, amely vasárnap nemcsak a Váli-völgyben, hanem a Groupama Arénában is közlekedett. Olyasmi bulihangulat volt, mint a Fradi-táborban a meccs előtt:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az első labdaérintés Kalmártól
2014. május 17-én, egy Kaposvár elleni 5–0-s siker alkalmával lépett utoljára pályára Kalmár Zsolt a magyar NB I-ben, vasárnap este aztán eljött a nagy visszatérés pillanata, hiába csak kettőt edzett a fehérváriakkal, Bartosz Grzelak hamar becserélte. Nyilván néhány hétre szükség van, hogy a képessége legjavát nyújtó Kalmár segítse az alaposan megrekedő fehérváriakat, mindenesetre voltak biztató jelek, kapásból a válogatott középpályás első labdaérintése, amelyből kis híján gólpassz lett, nem akármilyen visszatérés lett volna!
Kalmár egyébként a meccs után nyilatkozott az M4 Sportnak, elmondása szerint jót tehet a pályafutásának egy új kihívás, de játékban még nyilván utol kell magát érnie. Ahogy az egész csapatának: a Fehérvár igen negatív spirállal kezdte a szezont, s bár mutatott életjeleket a Ferencváros és a Kecskemét ellen is, jelenleg a liga egyetlen nullapontos csapata. Na, ide aztán tényleg kell egy igazán jó Kalmár!
Kapcsolódó tartalom
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1–1
MTK Budapest-Kisvárda-Master Good 0–0
Debreceni VSC-ZTE FC 1–0
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 1–2
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 1–0
A 4. forduló programja:
augusztus 18., péntek
18.00 Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC
20.15 Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK
augusztus 19., szombat
17.45 MTK Budapest–Kecskeméti TE
20.00 Paksi FC–Újpest FC
augusztus 21., hétfő
18.00 Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencvárosi TC (vélhetően elhalasztják)
20.15 Kisvárda Master-Good–Debreceni VSC