A zalaegerszegiek elnöke mellett Sallói István sportigazgató vett részt a beszélgetésen, amelyről a klub honlapja számolt be.
„Büszke vagyok arra, amit elértünk az elmúlt kilenc évben, büszke vagyok arra, ahogy kinéz ez a klub, mindazok ellenére, hogy a legkisebb költségvetéssel dolgozunk az NB I-ben. Kiemelném Zalaegerszeg városát és azokat a támogatókat, akik az elejétől kezdve velünk vannak, de ezek között nincs olyan nagyságrend, amitől a csapat és a klub előrébb tudna lépni – vezette fel a szurkolóknak közvetlen, tegeződő hangnemet javasló Végh Gábor az este apropóját, mert mint jelezte, az említettek tükrében a Diósgyőrtől elszenvedett vereség során tapasztaltak megdöbbentették. – Ott döntöttem el, hogy minél hamarabb le kell ülnünk és át kell beszélni a dolgokat. Elmondanám, hogy nem kötelező nekem itt lenni, mégis itt vagyok. Nem fogom elviselni azt, amilyen stílus kezd eluralkodni a szurkoló berkekben. Ha ezen a stíluson közösen tudtok változtatni, akkor folytatom és maradok, ha nem, akkor abbahagyom tisztelettel.”
A vezetőség első embere úgy érzi, az utolsó betűig, a saját elvárásain is túl teljesíti, amit érkezésekor, 2014 májusában vállalt. A elmúlt időszakban a klubot, a vezetőséget, Boér Gábor vezetőedzőt és a játékosokat is támadták a lelátóról és közösségi médiában, amiket nem hagyott szó nélkül.
„A negatív kommentek és a szóbeszédek rombolják a klubnak az imázsát és a mindennapi hangulatát. Ahogy már említettem, elég szűk kerettel dolgozunk pénzügyileg és ez behatárolja a lehetőségeinket. Nagyon sok régi szurkoló van itt – pásztázhatott körbe –, akik biztosan emlékeznek rá, hogy amikor a klub a legnagyobb sikerét érte el, a rá következő évben tönkrement. Az akkor felhalmozott adósságot jövő májusban fogjuk tudni törleszteni. A második legnagyobb siker, a Magyar Kupa-győzelem után nemhogy tönkrement a klub, hanem soha nem volt ilyen jó anyagi helyzetben” – fogott bele az anyagi helyzet vázolásába. Hangsúlyozta, először érték el azt, hogy már most kijelentheti, a pénztárban van az évad végéig szükséges pénzösszeg. „Ez azért valósulhatott meg, mert egy nagyon takarékos, előre tervezett költségvetéssel gazdálkodunk.”
A rossz szezonkezdés minderre árnyékot vet: a ZTE öt forduló alatt négy vereséget szenvedett az OTP Bank Ligában, míg a Konferencia-liga selejtezőjében az Osijektől oda-vissza kikapott és egyből búcsúzott. Ugyanakkor Végh ismételten nyomatékosította, financiálisan még a DVTK-hoz sem mérhető a zalaiak büdzséje.
„Mi a szakértelmünkkel és az ügyeségünkkel próbáljuk meg ezeket a különbségeket eltüntetni. Ezért nem értettem egyet a mérkőzés utáni számonkéréssel. Nem értettem egyet az általam választott edző személyét érintő negatív kommentekkel. Ezek a dolgok nem segítik a klubnak az életét és a napi munkáját” – intézett kérést az elkeseredett szurkolókhoz, hogy átgondoltabban viselkedjenek, mielőtt megfogalmazzák sarkos véleményüket.
„Az ötökig fordulóban még nem esett ki csapat. Szeretni kell a csapatot, szeretni kell a gyerekeket, szeretni kell a futballt és akkor minden könnyebben fog menni. Abból tartjuk fent a költségvetésünk döntő hányadát, hogy kinevelünk játékosokat, akiknek pedig idő és türelem kell” – próbálhatott hatni a tabellán jelenleg elfoglalt 11. pozíció miatt aggodalmaskodókra.
Kiemelte, a nyáron szerződtetett Senkó Zsombort is sok kritika éri, holott szerinte rövidesen a csapat meghatározó alakja lesz, és majd a következő szezon költségvetését is segíteni fogja, amikor eladják egy komoly klubnak. Sallói azzal csatlakozott az elnök érveléséhez, hogy utoljára Szoboszlai Dominiket látta Senkóhoz fogható mentalitással dolgozni. „De ti ezt nem látjátok. Csak ennyit kérek: bízzatok benne, bízzatok a csapatban, bízzatok ezekben a fiatal srácokban” – mondta a megjelenteknek, majd némileg számon is kérte a bizalmatlanságot.
„Minden egyes évben, amikor elkezdjük a szezont, azt halljuk, hogy úgysem maradunk bent, úgyis kiesünk, úgysem nyerjük meg a Magyar Kupát. Ti vagytok az elsők, akik feladjátok. Elmennek a játékosok, családi okból vagy mert nem érzik itt jól magukat, de ezeket nyilván mi tudjuk és nem fogjuk ezeket indoknak használni. Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy itt legyen csapat. Mivel fiataljaink vannak, ezért előfordul, hogy hibázunk, hiszen nekik fejlődniük kell, azon dolgozunk, hogy kiküszöböljük ezeket a hibákat. Nekem óriási csalódást volt a Kisvárda elleni mérkőzés. Előtte megnyertük a Magyar Kupát, a legfiatalabb átlagéletkorú csapattal, két fiatal szerezte a döntőben a gólt, hatalmas eredmény. Az azt követő első hazai meccsen pedig már negatív megjegyzéseket kapott a csapat” – mérgelődött a sportigazgató, aki jelezte, idei hét tétmeccsükből egy volt vállalhatatlan, épp az MTK elleni, azaz az egyetlen, amin nyertek.
„Az, hogy nincs jelen pillanatban hat pontunk, az azért van, mert nincs egy olyan rutinosabb játékosunk, aki befejezné a helyzeteket. Ezért hozunk most idősebb, rutinosabb játékosokat. A fiatalok mennek, dolgoznak, szívüket, lelküket beleteszik, de limitáltak azok a képességek, amik kellenek egy meccs megnyeréséhez, de eddig mindig megoldották a feladatot és bízom benne, hogy idén is meg fogják” – vélekedett, és utalt egyben az elmúlt napokban megszerzett futballistákra.
Kapcsolódó tartalom
A Zalaegerszegre a hétvégén komoly kihívás vár: a címvédő Ferencvárost látja vendégül a 6. fordulóban. A vasárnap 17:15-től sorra kerülő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.