Bobál Gergely 2010-ben igazolt a Budapest Honvéd U15-ös csapatához, majd 2012 májusában mutatkozott be az NB I-ben (16 és fél évesen). A támadót többször kölcsönadta a klub, majd 2018 telén távozott, most azonban újra Kispesten játszik majd.
„Az átigazolások kapcsán végig fontos volt, hogy a tengelybe hozzunk rutinosabb játékosokat és a Honvéd-kötődés is sokat számít, ez Bobál Gergelyre is igaz. Sokat volt téma a csatárposzt, erre a pozícióra a legnehezebb megfelelő játékost találni. Örülök, hogy olyan támadót tudtunk választani, akinek megvan a kötődése a klubhoz és aki bizonyította, hogy amennyiben lehetőséget kap, akkor képes gólokat szerezni. Bobál Gergely az elmúlt két évben nem kapta meg a lehetőséget a bizonyításra, mi most megadjuk neki” – mondta Kun Gergely a Budapest Honvéd ügyvezetője.
A 28 éves támadó nagy segítségére lehet a kispesti csapatnak a másodosztályban, hiszen a 2018/2019-es szezonban a Zalaegerszeggel, majd három évvel később a Vasassal is feljutott az OTP Bank Ligába.
„Mondhatjuk, hogy hazatérek, sok időt töltöttem Kispesten, jó érzés most visszajönni. Ide tartozom, szinte mindenkit ismerek, örülök, hogy itt lehetek. Amikor öt és fél éve távoztam, teljesen más körülmények voltak, új az akadémia, új a stadion, jó itt játékosnak lenni, élnünk kell ezekkel a lehetőségekkel” – ecsetelte Bobál Gergely.
Bobál 114 NB II-es mérkőzésen 45 gól szerzett és 28 gólpassz osztott ki, régiúj csapatánál a 9-es mezben fog játszani, de úgy fogalmazott: „nem érzek emiatt plusz nyomást magamon, nem fogok fel ezt teherként”.