A nemzeti csapat korábbi kapitánya a Sportágválasztón rendezett pódiumbeszélgetésen elmondta, a kijutás akár már október 14-én, a szerbek elleni hazai mérkőzésen eldőlhet, de ha mégsem, akkor is biztos a kijutásban. „A jelenlegi csoportállás szerint, a földön maradva, nagyon jó helyen vagyunk. Ha megnézzük a mérkőzéseket, a kapott gólok számát és a válogatott közelmúltbeli szereplését és mentalitását, biztos vagyok benne, hogy ez innentől most már egy sima ügy.”
Kapcsolódó tartalom
Szalai Ádám szerint abban is nagy szerepe van a válogatottnak, hogy egyre több magyar játékos szerepel nívós külföldi csapatokban. „Az évek óta jól szereplő válogatott óriási kiugrási lehetőség a játékosoknak, beszélhetünk az elmúlt két Eb-ről, a Nemzetek Ligájáról. Olyan szinten porondon van a válogatott, hogy ez teljesen logikus.”
A visszavonulását júniusban bejelentő extámadó jelenleg a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadójaként tevékenykedik. Elmondása szerint új munkakörében próbálják a magyar akadémiákat még jobbá tenni, együttműködni velük, tanácsokat adni nekik, a cél minél több fiatal kinevelése, akik aztán be tudnak épülni az első csapatokba.
A többi csapatnál egy meccsel kevesebbet játszott magyar válogatott három győzelemmel és egy döntetlennel, 7–1-es gólkülönbséggel vezeti Eb-selejtezős csoportját. Marco Rossi tanítványai október 14-én a csoportmásodik szerbeket fogadják a Puskás Arénában, három nappal később pedig Litvániában lépnek pályára. November 16-án Bulgária vendége lesz a magyar válogatott, amely november 19-én Montenegró ellen, hazai pályán zárja a csoportküzdelmeket.
A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első kettő utazhat az ötösből. A magyar csapatnak némi biztonságot adhat, hogy a tavalyi remek Nemzetek Ligája-szerepléssel – az élvonalban nyolcadik lett -, szinte biztosan pótselejtezőn javíthatna sikertelen kvalifikáció esetén. Amennyiben a magyarok lecsúsznak az első két pozícióról, csak akkor maradnak le a pótselejtezőről is, ha a Nemzetek Ligájában előttük végző holland, horvát, spanyol, olasz, dán, portugál, belga hetesből legalább négy nem jut ki hagyományos módon az Eb-re, amire minimális az esély. Marco Rossi tanítványainak ugyanakkor egyértelmű célja, hogy ezúttal ne kényszerüljenek „pótvizsgára”, azaz az 1986-os világbajnokság óta először jusson ki a csapat egyenes úton egy nagy tornára. Az előző két alkalommal egyaránt pótselejtezőn vívta ki az Eb-részvételt a magyar válogatott.