Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Szükségünk van minden játékosra” – a sérülések megúszását és Besicet is kiemelte Sztankovics első győzelme után

„Szükségünk van minden játékosra” – a sérülések megúszását és Besicet is kiemelte Sztankovics első győzelme után

m4sport.hu
A Ferencváros magabiztos, 8–0-s sikert aratott Nagyecseden a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A találkozót követően a főszereplők értékeltek az M4 Sport riporterének, Martí Zoltánnak.

„Először is gratulálok az ellenfélnek és a csapatomnak is, nagy megtiszteltetés volt itt, ennyi szurkoló előtt pályára lépni” – kezdte első meccs utáni interjúját Dejan Sztankovics, aki kiemelte a góllal visszatérő Muhammed Besicet, akit nagyszerű sportembernek tart.

„Amikor esélyesebb csapat vagy, az a legfontosabb, hogy senki ne sérüljön meg, boldog vagyok, hogy ezt sikerült elérnünk, pedig a pálya sem volt tökéletes állapotban. Szükségünk van minden játékosra, hiszen három fronton is harcolunk” – fogalmazott az újdonsült vezetőedző.

Sztankovics kitért már a Cukaricki elleni csütörtöki Kl-nyitányra is, nehéz meccsre számít, hiszen a szerb csapat félelem nélkül, futballozni érkezik Budapestre. Ezzel együtt nem ijednek meg és győzni szeretnének.

„Nyugodtan ment a mérkőzés a maga medrében, nyilván kijött a különbség, de mi élveztük minden percét, a játékosok is” – fogalmazott Harbula Balázs nagyecsedi vezetőedző, aki szerint futómennyiségben másfél-kétszereset teljesített csapata a megszokottakhoz képest.

A Ferencváros hatodik gólját szerző Sigér Dávid kiemelte a hangulatot, hálás volt a nézőknek ezért, s szerinte kihozták a maximumot a mérkőzésből. A középpályás Kelet-Magyarországról származik, így a környéken buszozgatva áthatják az érzelmek, de meccs közben ezeket kizárta.

A Nagyecsed részéről a nagy védéseket bemutató Szabolcsi Máté és Sarkadi Gergő is óriási élményként hivatkozott a meccsre, s alapvetően elégedettek a csapattal, s pláne a hangulattal.

Összefoglaló:

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak