Bár a két csapatot a keleti régió legpatinásabb egyesületeiként tartják számon, a szombat délutáni bajnoki mindössze az 59. elsőosztályú mérkőzés lesz köztük. Egyértelműen a Loki lehet büszkébb az egymás elleni mérlegre: eddig 39-szer nyertek, míg a DVTK csak kilencszer, 10 döntetlen mellett.
Mindkét csapat jó formában várja a találkozót: a Diósgyőr újonc létére 10 pontos hat forduló alatt, és már Zalaegerszegről és Mezőkövesdről is elhozott három pontot, míg a Debrecen egyedül a szintén feljutó MTK ellen szenvedett vereséget, a többi meccsén győzött, így vesztett pontok tekintetében (3) a legjobban áll a bajnokságban a Fradi mellett. A javuló tendencia a 2022/23-as évadban indult mindkét oldalon, hiszen a Debrecen 2019 után lett újra dobogós, és azóta a másodosztályt is megjárták, akárcsak a Diósgyőr, amely két év után újra az élvonalban bizonyíthat.
Kapcsolódó tartalom
A két klub sikere nagyban a jelenlegi vezetőedzőknek köszönhető: a Diósgyőr Szergej Kuznyecovot 2022 augusztusában nevezte ki, míg a Loki a szerb Srdjan Blagojevicet egy hónappal később. Előbbi az előző NB II-es kiírás 6. fordulójában vette át a Diósgyőr együttesét Dragan Vukmirtól, akivel mindössze hat pontot gyűjtött a DVTK öt meccs alatt. Kuznyecov győzelemmel debütált, a Kazincbarcika elleni 1–0-ás sikert pedig további 25 követte, 3 döntetlen és 4 vereség mellett. A diósgyőri formajavulást az is bizonyítja, hogy az NB II-ben volt egy kilenc és egy 11 meccses veretlenségi sorozata is a csapatnak, így tükörsimán, bajnokként és pontrekorddal került vissza az NB I-be, ahol úgy tűnik, nem a kiesés ellen kell küzdenie.
2022.08.24. Kuznyecov kinevezésekor: a Diósgyőr 13. az NBII-ben 5 forduló után
2023.09.22. Kuznyecovval most: a Diósgyőr 5. az NBI-ben 6 forduló után
Blagojevic az első évében már a harmadik helyre kalauzolta a Lokit, és, ha pillantást vetnénk arra a tabellára, ami a szerb szakember érkezése óta mutatja a csapatok formáját, akkor ezen a listán a Debrecen lenne az élen.
A Debrecen statisztikája az NBI-ben, mióta Srdjan Blagojevic a vezetőedző:
30 meccs
18 győzelem
5 döntetlen
7 vereség
Kapcsolódó tartalom
Ráadásul a debreceni szurkolók nyáron ismét nemzetközi meccseken szurkolhattak a kedvenceiknek, mert a bajnoki bronzérem miatt a Loki részt vehetett az Európa Konferencia-liga selejtezőjében, ahol az örmény Alashkert kiverése után a 32-szeres osztrák bajnok Rapid Wien elleni párharc jelentette a végállomást.
Ebben a szezonban a Diósgyőr hazai formája közepes, eddig 3 meccsen 4 pontot gyűjtött. Ami a Debrecen mellett szólhat a rangadón, hogy ugyan még ebben a szezonban nem játszottak idegenben, de a 2023-as naptári évben vendégként még veretlenek – utoljára tavaly novemberben kaptak ki Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, azóta nyolc idegenbeli bajnokin öt győzelem és három döntetlen jött össze Dzsudzsákéknak.
Nagyon érdekes mérkőzésre van kilátás abból a szempontból is, hogy a két vezetőedző hasonló játékstílust képvisel, szeretik, ha a csapatuk kezdeményezőbb, és többet van náluk a labda. Ebben a szezonban a Diósgyőr előkelő helyen áll a labdabirtoklás tekintetében, ugyanis 56,8%-os a labdabirtoklásuk, ennél csak a Fehérvárnál (57,9%), a Ferencvárosnál (58,2%) és épp a szombati ellenfélnél, a Debrecennél (60,4%) van többet. Így elmondható, hogy két hasonló karakterű és tudású csapat lép pályára a DVTK Arénában, és minden bizonnyal az dönthet, melyik csapat tudja jobban az akaratát a másikra erőltetni.