„Nem kaptam nagy iramot, fékezve voltunk. Az össze ütközéses szituációnál rendre ellenünk ítéltek, de az ellenfél jól levédekezett minket a mai napon, nem engedett nagy iramba kerülni bennünket. A kihagyott helyzeteink pedig döntőnek tűntek ezen a mérkőzésen. Két olyan egyéni hibából kaptunk gólt, amire készültünk, tudtuk, hogy ez a mérkőzés arról fog szólni, aki az első gólt rúgja, az is nyeri. Úgy érzem, a Paks eliminált minket” – nyilatkozta Hornyák Zsolt a lefújás után.
A Puskás Akadémia vezetőedzője hozzátette, csapata nagyon sok szabálytalanságot követett el, és elgondolkodtató számára, hogy három-négy sárga lapot kaptak reklamálásért.
„Küzdöttünk végig, de két hibát követtünk el, amit az ellenfél kihasznált” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
A Paks első idegenbeli győzelmét aratta ebben a bajnoki kiírásban, amit Bognár György szerint a jó felfogásuknak és némi taktikai változtatásnak köszönhetnek a tolnaiak.
„Egy kicsit visszavettünk a letámadásból, csak időnként támadtunk le egész pályán. Ez hasznos volt, mert az ellenfél nagyon jól kontrázik, gyors játékosai vannak, de ma nem tudtak kibontakozni. (…) A védekezésben ma nagyon jól teljesítettünk” – így a paksi mester, aki úgy véli, folyamatosabb játékra számíthattak a felcsúti játékosok, akiket egy idő után dühíteni kezdett, hogy nem jönnek be a megoldásaik.
Hozzátette, némileg szükségszerű volt, hogy átalakult a játékuk erre az idényre, hiszen csak Böde Dánielre számíthatnak 9-es pozícióban, „inkább elmozgó játékosaik vannak elöl”.
„Nagyon boldog voltam, hogy fél órát be tudtam szállni. Ezt is beszéltük meg – kezdte Nagy Zsolt, aki fél év kihagyás után lépett ismét pályára az NB I-ben. – Persze örültem volna, ha úgy szállok be, hogy vezetünk. Kicsit csalódott vagyok, mert megvolt nekem is a helyzetem, helyzeteim, amivel vissza tudtunk volna jönni a meccsbe, úgyhogy az egyik szeme sír, a másik nevet.”
A védő szerint ha valaki csak a végeredményt látja, azt gondolhatja, hogy sima meccs volt, de ha gól nélküli állásnál kicsit pontosabb a játékuk, fordítva is alakulhatott volna.
Kapcsolódó tartalom
Könyves Norbert vélhetően a forduló gólját szerezte, egy védővel a nyakán, ollózó mozdulattal vette be a Puskás kapuját, amit nem a szerencsének köszönhet.
„Az edzéseken sok lábtenisz van a Gyurinál, így könnyű volt, be volt már gyakorolva – reagált nevetve a Paksra most nyáron visszatért támadó. – Éreztük, hogy egy gól kellene még, és akkor bebiztosítjuk a győzelmet. Hál’istennek sikerült” – fogalmzott, hozzátéve, bár sok az új játékos a csapatnál, és még meg kell ismerniük egymást, „ez egy masszívabb brigád”.