Musorujsag
Élő Eredmények

A válogatott kezdőjéből az NB II-be próbálja visszaverekedni magát az egyik legpechesebb magyar játékos

A válogatott kezdőjéből az NB II-be próbálja visszaverekedni magát az egyik legpechesebb magyar játékos

m4sport.hu | Szerző: Sz.V.
Súlyos keresztszalag-szakadása után elkezdhette a csapatedzéseket a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Vasas FC középpályása, Vida Máté.

Az életben a szerencse a legfontosabb – ezt már bizonyára Vida Máté is így gondolja, aki elképesztő tortúrán ment keresztül az elmúlt három évben. A 27 éves középpályás még kezdőként lépett pályára 2019 novemberében a Puskás Aréna avatóján, s ezt követően is számított rá Marco Rossi szövetségi kapitány, miközben a DAC-ban is alapember volt, 2020 nyarán azonban egy peches szituáció következtében súlyos sérülést szenvedett.

„Balszerencsés mozdulat volt, senki még csak hozzám sem ért. Egyszerűen ez egy olyan szituáció volt, amelynek nem kellett volna így végződnie. Sajnos mégis megtörtént és hosszú kihagyás vár rám” – idézte a DAC honlapja Vidát három évvel ezelőtt. Ekkor talán még nem is sejtette, milyen hosszú az a kihagyás: egy évvel később igazolt haza a Vasashoz – angyalföldi nevelésű futballistáról van szó –, addig már pályára sem lépett a dunaszerdahelyieknél. A Vasasnál is elhúzódott a rehabilitációja, fél év alatt csak egy bajnokit kapott, majd télen egy súlyos betegség is ledöntötte, az egész szezonban összesen kettő tétmérkőzést játszott.

Itt még együtt örültek Szalai Ádámmal a Puskás Aréna első magyar góljának (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd).

Kuttor távozása után Kondás Elemér egyre több lehetőséget biztosított neki az NB I-be már feljutott, de ott igencsak szenvedő Vasasban, négy meccsen volt kezdő, egyszer csere. A hadak útjáról azonban nem tért le: 2022 telén ismét egy teljesen ártalmatlan szituációban, megint elszakadt a keresztszalagja – csak ezúttal a jobb lábában. A középpályás akkor elmondta, közel volt ahhoz, hogy feladja a karrierjét, de végül a nehezebb utat választotta.

„Az első sérülés nagyon kiborított, sajnáltam magam, azt kutattam, miért velem történik ilyen, pedig sajnos nagyon sokakkal előfordul ez. Felépültem, és nem sokkal később ismét megtörtént a baj. Az ünnepek alatt, az első napokban nagyon mélyen voltam, de aztán rájöttem: futballozni akarok, rendbe kell hozni a lábam, és ezért minden áldozatra hajlandó vagyok. Ehhez az kellett, hogy négy hónapra Belgrádba költözzek, ez idő alatt háromszor voltam itthon egy-egy napra” – árulta el a Nemzeti Sportnak májusban. Vida a világhírű fizioterapeuta, Vladimir Cepzanovic segítségével gyógyult, aki korábban a Real Madrid, a Bayern és a PSG játékosaival is foglalkozott.

Kapcsolódó tartalom

A kilenchónapos (de valójában inkább hároméves) szenvedés lassan a végét járja: Vida elkezdte a csapatedzéseket az NB II-be visszaesett Vasassal.

„Mint egy kisgyerek, meg sem álltam, csak szaladtam a labda után, annyira boldog voltam – mesélt az első tréningről a Vasas klubhonlapjának. – De természetesen nem felelőtlenül, hiszen az előző két és fél évem embert próbáló volt a javából, a magyar válogatott kezdőjéből a most sajnos csak másodosztályú Vasasban próbálom visszaküzdeni magam a csapatba. Nagy mélységeket éltem meg, de ahogyan az imént már mondtam, nagyszerűen érzem magam és már csak a visszatérés lebeg a szemem előtt.”

A hatszoros válogatott elárulta, minden edzés után részletes beszámolót tart a szakmai stábnak állapotáról, s nagyon közel van már a pillanat, hogy újra meccskeretbe kerülhessen. Az év elején még nem sokat tettünk volna rá, hogy újra pályára léphet profi meccsen, de ahogy akkor fogalmazott: ha az élet ikszre játszik, most rengeteg jó dolognak kell következnie.

Kapcsolódó tartalom

A Vasas FC egyébként nem kezdett igazán jól a Merkantil Bank Ligában, a válogatott szünetre a hetedik helyen fordult rá. A piros-kékek vasárnap a Gyirmót elleni hazai meccsen kapaszkodhatnak tovább az élmezőnyhöz, Vida szerint viszont nagyon nem könnyű újra kiharcolniuk a feljutást.

„Két feljutást és két kiesést is átéltem a klubbal, az a tapasztalatom, hogy bennmaradni könnyebb az élvonalban, mint az NB II-ből ismét visszakerülni. Ettől függetlenül mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön, a Vasasnak ugyanis egyértelműen az első osztályban a helye. Előfordulnak még hibák, azokat próbáljuk meccsről meccsre kijavítani, de optimista vagyok a jövőt illetően” – mondta Vida Máté.

Nemzetközi kupacsapat tagjaként sérült meg, másodosztályú klubban próbálja magát újra felépíteni és megmenteni ígéretesnek indult karrierjét: a válogatott egy ideig még aligha lesz napirenden.

Borítókép: vasasfc.hu

További tartalmak