Musorujsag
Élő Eredmények

Mindkét vezetőedző kalapot emelt csapata előtt a Ferencváros–Kecskemét rangadó után

Mindkét vezetőedző kalapot emelt csapata előtt a Ferencváros–Kecskemét rangadó után

m4sport.hu
A Ferencváros 1-0-ra nyert hazai pályán a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, a lefújás után a vezetőedzők értékelték csapatuk teljesítményét.

Kapcsolódó tartalom

„Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, a szurkolóink támogatásával oroszlánként küzdöttek a győzelemért, mindent a pályán hagytak. Igaz csapatszellemmel, erős karakterrel futballoztunk, az 1–0-s győzelemért ugyanúgy három pontot adnak” – nyilatkozta a hazaiak vezetőedzője az M4 Sportnak.

A győztest gólt szerző Sigér Dávidról azt mondta, az volt a feladata, hogy rendet tartson a pályán és tartást adjon a csapatnak. Sztankovics több játékosát is kiemelte, hozzátéve, nagyon élvezte nézni a teljesítményüket és büszke, hogy az edzőjük lehet.

Sztankovics ezúttal középcsatár poszton Alekszndar Pesiccsel kezdett, Varga Barnabás az 57. percben állt be (Lisztes Krisztián helyére), így 20 percig két csatárral játszott a Fradi.

Erre azt mondta, mindketten minőségi középcsatárok, ezért: „muszáj találnom egy megoldást arra, hogy mindketten a pályán legyenek.”

A Kecskemét sorozatban harmadik bajnokiját vesztette el, ráadásul ezeken gólt sem szerzett. 70 percig meccsben voltak a Groupama Arénában, végül egy szöglet eldöntötte a meccset.

„Le a kalappal a csapatom előtt, nagyot küzdöttek, talán egy kis szerencsével lehetett volna ebből egy pont, de gratulálok a Ferencvárosnak, mert jobb csapat, sok sikert kívánok nekik” – kezdte meccs utáni nyilatkozatát a KTE mestere, Szabó István.

„Labda nélkül nehéz játszani, ennél azért többet szoktuk birtokolni a labdát” – folytatta. „Mélyen kellett védekeznünk, így kevesebb erő maradt támadni.”

Hozzátette, nem aggódik amiatt, hogy három meccse nem találtak be a bajnokságban. „A Debrecen és a Mezőkövesd ellen is sok helyzetünk volt, egy nagyon jó Fradi ellen azért nem olyan könnyű helyzeteket kidolgozni. elsősorban a stabil védekezésben és a gyors átmenetekben bíztunk”

A meccs egyetlen gólját szerző Sigér Dávid azt mondta, pont attól jobb csapat a Fradi, mert számos játékosban benne van a gól.

„Szenzációs élmény volt, mert ritkán szerzek gólt, most pont rám jött ki. A közönség is ott volt mögöttünk, és pont a B-közép előtt gólt szerezni az egyik legnagyobb öröm, valamit vissza tudtunk nekik adni, mert ma is ott álltak mögöttünk.”

A vendégek középpályása, Zsótér Donát azt mondta, összeszedettek voltak és csúsztak másztak a pályán: „ezen az úton kell tovább mennünk és alázatosan végezni a munkát.”

Borítókép: Dejan Stankovic (fradi.hu)

További tartalmak