Nem sok hiányzott hozzá, hogy a ZTE győzelemmel szakítsa meg a négymérkőzéses vereségsorozatát, ám a Sóstói Stadionban Szabó Levente a 99. percben egyenlített (3–3), így Boér Gáborék végül „csak” egy pontot szereztek a Fehérvár otthonában.
Pedig a zalaegerszegieknek igencsak szükségük lenne a győzelmekre és a pontokra, hiszen jelenleg a tabella utolsó helyén szerénykednek, de ami talán ennél is nagyobb probléma, hogy hét meccsen már 18 gólt kaptak.
Ebből 17-et a nyáron igazolt fiatal kapus, Senkó Zsombor kapott, ráadásul a Fehérvár ellen kétszer is nagyot bakizott, így aligha véletlen, hogy Sallói Istvánék léptek, a ZTE hét közben szerződtette a szabadon igazolható Dombó Dávidot. A 30 éves rutinos kapus könnyen lehet, hogy rögtön be is mutatkozhat, hiszen a ZTE-nek sürgősen stabilizálnia kell a védelmét, amiben nagy szerep juthat Dombónak.
Kapcsolódó tartalom
Zalaegerszegen reagáltak Senkó bakijaira – rutinos kapus érkezését jelentette be a klub
Senkó Zsombor borzasztó meccse: két súlyos hibája pontokba került a Vidi ellen
A Puskás Akadémia jól kezdte a bajnokságot, a címvédő Ferencváros elleni idegenbeli győzelem óta azonban négy meccséből csak egyet nyert meg.
Hornyák Zsolt csapata legutóbb hazai pályán a Pakstól kapott ki, így a Pancho Arénában még nyeretlen (előtte a Fehérvárral és az Újpesttel is döntetlent játszott). Az idegenbeli mérleg sokkal jobban néz ki, így Batik Bencéék aligha bánják, hogy ezúttal otthonuktól távol lépnek pályára. A hátvéd „jó energiákat” érez a csapatában, és reméli, „helyre tudják állítani a világ rendjét”.
„Nekem is és többieknek is meg kell vizsgálnunk, mit csinálhattunk volna jobban a Paks ellen, és okulnunk kell a hibáinkból. Ha a hétközben elvégzett edzésmunkánkat nézem, nagyon jó energiákat érzek a csapatban, de mindez mit sem számít, ha eredménnyel nem párosul. A jó játék nagyon fontos, de csak akkor ér valamit, ha jól sáfárkodunk a helyzeteinkkel – ha ez most sikerül, akkor meglehet a három pont, és helyreállhat a világ rendje” – idézi a klubhonlap Batik Bencét.

A felcsútiak a DVTK és a Ferencváros vendégeként aratott győzelem után Kecskeméten kikaptak, de legutóbb a Mezőkövesd vendégeként ismét gond nélkül nyertek – meglátjuk, Zalaegerszegen sikerül-e megszerezniük szezonbeli negyedik idegenbeli győzelmüket.
A ZTE–Puskás Akadémia mérkőzést – akárcsak a forduló többi összecsapását – az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti pénteken 20 órától.
OTP Bank Liga, 8. forduló:
szeptember 29., péntek:
ZTE FC–Puskás Akadémia FC 20.00
szeptember 30., szombat:
Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
MTK Budapest–Ferencvárosi TC 17.00
Debreceni VSC–Újpest FC 19.30
október 1., vasárnap:
Fehérvár FC–Kisvárda Master Good 15.00
Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE 17.30