“Jó hírrel szolgálhatok, ugyanis a pályakivitelező cég vállalta, hogy 21-én mérkőzést játszhatunk” – kezdte Révész. “A pályánk legutóbb már tizenegyszer volt nyírva, megfelelő erősségű a fű, olyan kezeléseket végeznek rajta, ami a fű további erősödését szolgálja, innentől kezdve bízom benne, hogy egész télen végig játszhatunk” – utalt az elmúlt hetek helyzetére, hiszen a Kisvárda pályája megbetegedése miatt az első nyolc fordulóban kizárólag idegenben játszott, így az elkövetkező időszakban a hazai meccsek lesznek többségben.
Kapcsolódó tartalom
A folyamatos idegenbeli szereplés a csapat teljesítményére is ráment, a Kisvárda nyolc fordulót követően utolsó az OTP Bank Liga 23/24-es kiírásában és már egy edzőváltáson is átesett, Milos Kruscsics helyett Mátyus János érkezett a kispadra. A nehéz helyzetről a sportigazgatónak is megvan a véleménye.
Kapcsolódó tartalom
“Amit látok most a csapattól, az elkeserítő. Azt látom, hogy morálisan is megsínylett az együttes, és innentől kezdve hazai pályán sokkal nehezebb lesz játszani. Győzni és nem kikapni nem ugyan az. Hazai pályán mindenki elvárja majd a pontok gyűjtését, teljesen más taktikával kell majd pályára lépni, kockáztatni kell, és ez bizony az ellenfélnek lehetőséget biztosít a kontrákra. Ha most kell kiesnünk, méltósággal tesszük, de addig is mindent megteszünk a minél jobb szereplés érdekében.”
Révész elmondta, hét pályát is “becsapott” ez a bakteriális fertőzés, emiatt a kisvárdai csapatok közeli településeken és műfüves pályákon edzettek, a rengeteg használat miatt most pedig már ezeket a pályákat is fel kell újítani, így nincs valami könnyű időszakon túl a csapat, de ahogy fogalmazott, új időszámítás kezdődhet a Kisvárda történetében, hiszen a jövő héttől kezdődően visszatérhetnek a hazai pályákra.
Kapcsolódó tartalom
A sportigazgató az újonnan kinevezett Mátyus Jánosról is beszélt, nagyon jó visszajelzéseket kap egyelőre a vezetőedzőről, akinek legnagyobb feladata most a játékosok lelkének rendbehozása és a csapatmorál visszaépítése, de jó úton haladnak. “Azt gondolom, hogy a következő felcsúti mérkőzés után fog igazán elindulni a Kisvárda és akkor fogjuk megmutatni az igazi arcunkat” – mondta befejezésül.
A Kisvárda a válogatott szünet előtti utolsó meccsét még idegenben játssza Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, első hazai mérkőzésére október 21-én, a Mezőkövesd ellen kerülhet sor. A csapat az utolsó helyről várja a folytatást az OTP Bank Ligában eddig 4 összegyűjtött pontjával.
