Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar állampolgár lett Marco Rossi

Magyar állampolgár lett Marco Rossi

m4sport.hu
Kedden délután letette a magyar állampolgársági esküt Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, valamint a tréner szintén olasz segítője, Cosimo Inguscio.

Marco Rossi és Cosimo Inguscio Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében letette a magyar állampolgársági esküt. A két szakember természetesen olasz állampolgárságát is megtartja a magyar mellett, de egyiket sem helyezik a másik elé.

A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak elmondta, sok olyan pillanatot kapott már Magyarországtól és a magyaroktól, amikor elérzékenyült, pedig nem túlságosan érzelgős típus. “A mai nap azonban ismét ilyen volt, hiszen az az ország, az a nemzet, amelyet második otthonomnak tekintek, hivatalosan is befogadott” – nyilatkozta a szakember a szövetség honlapján. Külön köszönetét fejezte ki  a köztársasági elnöknek, hogy ilyen különleges körülmények között válhatott magyar állampolgárrá és Csányi Sándornak az MLSZ elnökének, akinek a támogatása nélkül nem tölthetett volna ennyi időt Magyarországon és nem válhatott volna magyar állampolgárrá.

Cosimo Inguscio és Marco Rossi az állampolgári eskü letétele után (Fotó: mrrossiofficial/Instagram)

Marco Rossi 2012 nyarán érkezett Magyarországra, amikor a Budapest Honvéd vezetőedzőjévé nevezték ki. Először két éven keresztül, majd egy kilenc hónapos szünet után újabb két évig irányította a kispestieket, akiket a 2016/2017-es szezonban bajnoki címig vezetett. A Honvédtól a dunaszerdahelyi DAC-hoz távozott, de 2018-ban visszatért Magyarországra, hogy szövetségi kapitányként átvegye a válogatottat.

A nemzeti csapattal kijutott a koronavírus miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokságra, ahol Franciaországgal 1–1-et, Németországgal 2–2-t játszottak a magyarok, a Nemzetek Ligájában pedig két év alatt feljutottak a harmadik osztályból az élvonalba.

Cosimo Inguscio együtt érkezett Rossival a Honvédhoz 2012-ben, Dunaszerdahelyen is tagja volt a stábjának, 2018-ban pedig követte őt a magyar válogatotthoz is. “Azt hiszem, azt nem is kell mondanom, hogy mennyire szeretjük a magyarokat és Magyarországot mindketten, így nagyon bízunk benne, hogy minél több örömöt tudunk még okozni a magyar embereknek” – nyilatkozta Inguscio.

Marco Rossi még a keddi kerethirdetés előtt az állampolgársági esküvel kapcsolatban az M4 Sportnak elmondta, természetesen olaszok, büszkék is erre, ugyanakkor úgy érzik, hogy Magyarország a második otthonuk. „De a legfontosabb az, hogy a magyarok is úgy érzik, hogy otthon vagyunk Magyarországon és ezért köszönettel tartozunk” – fogalmazott.

Kapcsolódó tartalom

A szövetségi kapitány hozzátette, különleges nap ez számukra, hiszen nem történik ilyesmi minden nap. „Köszönet jár ezért minden magyarnak, de természetesen külön köszönettel tartozunk a szövetségnek és a kormánynak, amelyik támogatta ezt a döntést. Röviden: köszönjük egész Magyarországnak.”

Borítókép: Marco Rossi és Novák Katalin köztársasági elnök (fotó: MLSZ)

További tartalmak