„Amit meg kell érteni, ha nincs meg a megfelelő hozzáállás, akkor rémálom lehet belőle, most sajnos ez történt az első félidőben. Nem nyertük meg a párharcokat, szabad területeket engedtünk. Próbáltunk stílusosan focizni, de ezen a pályán ez nem volt megfelelő. Aztán a második játékrészben már fölényben voltunk, szereztünk két gólt” – hangzott Marco Rossi értékelése a litvánok elleni meccset követően
A szövetségi kapitány egyszerűen úgy összegzett: nem volt meg az a szerencsénk, mint a szerbek ellen.
„Minden felelősséget vállalok a választásaimért. Fejlődőképes, fiatal csapat vagyunk, ha a megfelelő úton haladsz, akkor sem gondolhatod, hogy az út mindig felfele halad. Most a Bulgária elleni meccsre koncentrálunk majd, ahol legalább egy pontot kell szereznünk” – tekintett előre a Miszter.
Rossi elárulta, a félidőben felhívta a figyelmet, hogy több második labdát kell szerezni és félelem nélkül kell belemenniük az ütközésekbe. Emellett taktikai változtatásokat is eszközölt, hogy szabad területeket találjanak a litvánok mögött.
„Elégedettnek kell lennem. Tudom, hogy milyen nehéz és kemény ellenféllel játszottunk, s milyen sokat jelentett nekik ez a meccs. Sejtettük, hogy összeszedik magukat a második félidőben. A csapatom jól teljesített, szereztünk egy pontot egy erős ellenféllel szemben” – így a meccsről Edgar Jankauskas.
A litván kapitány úgy gondolta, talán a magyar válogatott nem számított ilyen erős ellenfélre, ezért is kezdhette így a mérkőzést. Jankauskas elárulta, figyeltek külön Szoboszlai Dominikra, ellene is jól teljesítettek.
Varga Barnabás, Szalai Attila, Szoboszlai Dominik és Callum Styles értékelése:
Kapcsolódó tartalom
Összefoglaló:
Kapcsolódó tartalom
UEFA Európa-bajnoki selejtező, G csoport
Litvánia–Magyarország 2–2 (2–0)
Kaunas, Darius és Girenas StadionV: Juxhin Xhaja (albán)
Gólszerző: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67. – tizenegyesből), Varga B. (81.)
Sárga lap: Lekiatas (43.), Utkus (55.), Kazugolovas (71.), Lasickas (90.), ill. Szoboszlai (55.), Fiola (74.)Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai – Nego (Csoboth, 62.), Nagy Á., Szoboszlai, Kerkez (Nagy Zs., a szünetben) – Gazdag (Styles, a szünetben), Sallai (Bolla, 92.) – Varga B. (Ádám M., 92.)
Litvánia: Zubas – Lasickas, Girdvainis, Lekiatas, Sirvys (Beneta, 76.) – Utkus (Kazukolovas, 65.), Vorobjovas – Slivka (Novikovas, 90.), Gineitis, Cernych (Jankauskas, 65.) – Paulauskas