Az OTP Bank Liga 10. fordulójában rendezett meccset a vendég felcsútiak nyerték 5–0-ra, Horváth Dávidnak, a kék-fehérek vezetőedzőjének azonban nem csak a súlyos vereség miatt fájhat a feje, hiszen sérülés miatt elvesztette egyik alapemberét.
A szakember a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, Bobál Dávid Achillese az első kapott gól előtt húzódott meg, ezért nem tudott kellőképpen felugrani Batik Bencével, később pedig egy rossz mozdulatnál el is szakadt az ín. A vezetőedző elmondása szerint 8-9 hónapos kényszerpihenő várhat Bobál Dávidra.













