Az FTC csütörtökön sok szabálytalansággal tarkított kemény és harcos összecsapáson gól nélküli döntetlent játszott Belgiumban, így a három ötpontos csapat közül a rájátszást érő második helyen áll a Fiorentina mögött és a Genk előtt.
Sigér Dávid a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, nagyon magasan presszingelt a Genk, így ritkán tudott támadásban játékba kerülni. Az első félidőben nagyon közel került a gólszerzéshez, de a kapus jól zárta a szöget, így nem tudta mellette elgurítani a labdát, a második félidőben pedig Lisztes Krisztiántól kapott egy remek visszagurítást a tizenhatosnál, de a lövése lecsúszott.
„A mérkőzés végén kicsit fanyar érzéssel jöttünk le, hogy nyerhettünk is volna, de reálisan, két lábbal a földön állva azt kell mondani, hogy nagyon értékes ez az egy pont” – fogalmazott.
Hozzátette, ismét megmutatkozott, hogy nemzetközi szinten más a játék sebessége és minősége, nagyobb erőnlétre van szükség. „A hazaiak irányították jobban a mérkőzést, de főleg az első félidőben sikerült szervezetten úgy védekeznünk, hogy kevésszer veszélyeztették a kapunkat. A második félidőben már túl mélyre nyomtak be minket, ott már volt egy-két olyan meleg szituáció, amiből rosszul is kijöhettünk volna, de olyankor vagy ott volt Dénes, vagy ott volt még egy láb, vagy csak ők durrantottak fölé-mellé. Azt gondolom, rászolgáltunk erre az egy pontra, nem éreztem volna fairnek, ha vereséggel zártuk volna a mérkőzést” – mondta Sigér Dávid, aki szerint a második félidőben azért tudott fölénybe kerülni a Genk, mert a Fradi már nem tudott minden pozícióban olyan energiát mozgósítani, mint kellett volna ahhoz, hogy úgy működjön minden, mint az első félidőben.
A továbbjutási esélyekről úgy vélekedett, hogy még mindig a Fiorentina és a Genk a favorit, de az FTC szeretne meglepetést okozni. „Azt gondolom, hogy egyre komolyabban fognak venni minket, emiatt nehezebb lesz, de van még három mérkőzés, remélem, hogy a legvégén, amikor a tyúkokat számolják, akkor mindenki örülhet majd.”
A Ferencváros sűrű program kellős közepén van, a válogatott szünet után játszottak bajnoki meccset Diósgyőrben, a belgiumi mérkőzés után vasárnap következik az Újpest elleni derbi a Groupama Arénában, jövő szerdán pedig a Puskás Akadémia lesz az ellenfél a Magyar Kupában. Sigér Dávid elmondása szerint élvezik az erőltetett menetet, bár vannak „kisebb-nagyobb befáradások”, a mentális felkészülésre pedig nagyon oda kell figyelni. „Hetente két ellenfélből kell taktikailag felkészülni, gyorsan át kell állítani az agyadat. Akik sokat a pályán vannak, túl sokat nem is tudnak edzeni, csak játszani kell meccsről meccsre, szerintem amúgy ez a legjobb egy futballistának, itt az a kérdés, hogy az izomzatot, a testet is tudjuk annyira frissen tartani, hogy a minőség is meglegyen. Remélem, hogy minél teljesebb kerettel és hosszú paddal fogunk tudni a lehető legtöbb mérkőzésbe belemenni, mert az nagyon nagy érték, amikor cserélni kell és még minőséget, frissességet tudunk behozni és a csapatnak szinte a felét le tudjuk a mezőnyben cserélni, az öt csere nagyon sokat tud lendíteni a játékon.”
Kapcsolódó tartalom
Sigér Dávid végül megköszönte a ferencvárosi szurkolók buzdítását, akik Genkben is hallatták a hangjukat. „Mindig ngyon jó érzés, amikor elmegyünk valahova idegenbe, de nem érezzük idegenben magunkat.”