OTP Bank Liga, 11. forduló:
Kecskeméti TE – Zalaegerszegi TE FC 3-1 (2-0)
Kecskemét, Széktói stadion, 2487 néző
gólszerzők: Tóth B. (35.), Szabó A. (45+4.), Zeke (72.), illetve Mance (82. – büntetőből)
sárga lap: Szuhodovszki (17.), Tóth B. (27.), Leoni (57.), illetve Csóka (9.), Szafronov (45+2.), Huszti (87.), Evangelu (88.)
Kecskemét: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Szűcs K., Vágó, Meszhi, Szuhodovszki (Zsótér, 68.), Leoni (Zeke, 68.) – Horváth K. (Iyinbor, 96.), Tóth B. (Pálinkás, 77.)
ZTE: Dombó – Todoroszki (Huszti, a szünetben), Evangelu, Szafronov (Szalay Sz., 69.), Csóka (Sajbán, 85.) – Szendrei, Kovács B. (Németh D., 79.), Bedi – Ubochioma (Klausz, a szünetben), Mance, Croizet
Az előző fordulóban mindkét csapat öt gólt kapott, érződött, hogy most igyekeznek jobban odafigyelni a védekezésre a felek. A mély talajú pályán az első félórában kevés helyzet alakult ki, alig jutott el a labda közvetlenül a kapuk elé, sok szabálytalanság miatt nem volt folyamatos a játék. A hazai csapat szerzett vezetést a 35. percben, de ehhez a vendég kapus „közreműködésére” is szükség volt: jobbról érkező beadásra Tóth Barna érkezett jól, miközben Dombó Dávid rosszul jött ki a kapujából, így a labda a támadó hátáról a hálóba került. A játékrész végét megnyomta a Kecskemét, és a négyperces hosszabbítás végén növelte előnyét: ezúttal balról, laposan érkezett a labda, és Szabó Alex pörgetett a kapuba.
A második félidőre, melyre kisütött a nap, a ZTE két cserével jött ki a pályára. A vendégcsapat a korábbinál aktívabban támadott, illetve a Kecskemét átengedte a területet ellenfelének, de így is növelni tudta előnyét a hazai együttes. A Zalaegerszeg a hajrá elején videóbírós segédlettel kezezésért megítélt büntetőből szépített.
A szervezettebben és célra törőbben futballozó, hatékonyabban védekező Kecskemét megérdemelten szerezte meg a három pontot.
OTP Bank Liga, 11. forduló
Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 4–0
Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 1–1
október 29., vasárnap
13.15: Mezőkövesd Zsóry FC – MTK Budapest
15.30: Paksi FC – Kisvárda-Master Good
18.00: Ferencvárosi TC – Újpest FC
