„Az elején négy olyan helyzetünk volt, amit be kellett volna rúgnunk, ehelyett hátrányba kerültünk. Egy hibát elkövettünk, nem zártuk le a területet, de addig kifogástalanul játszottunk. Most nem ültek úgy a befejezések, mint az MTK ellen, s ki kell emelni az ellenfél kapusát is, a legjobb játékosa volt a Debrecennek. A mérkőzés színvonalával elégedett vagyok, de az eredménnyel nem, a helyzetek alapján meg kellett volna nyerni a mérkőzést” – mondta Hornyák Zsolt az ikszet követően.
A vezetőedző elárulta, Mikael Soisalót sérülés miatt cserélte le, de Lamin Colley is kisebb problémával szállt be. Szerették volna frissíteni a támadójátékukat, de ez sajnos nem sikerült.
„Érdekes meccs volt, két különböző taktika találkozott. A mi támadójátékunk állt szemben az ő kontrafocijukkal. Nem vagyok teljesen elégedett, de ez az 1–1 nem rossz. Szerintem a második félidőben jobbak voltunk, az elején még rengeteg kontratámadást engedtünk az ellenfélnek. Utána abszolút kontrolláltuk a meccset, mégha nem is volt annyi helyzetünk, csak a végén” – értékelt Szrdjan Blagojevics, a DVSC mestere.
A szerb vezetőedzőnek is kényszerből kellett változtatni, Bárány Donát egy rúgást kapott, kisebb sérülést szenvedett, Blagojevics reméli, nem komoly a sérülése.
Kapcsolódó tartalom
A múlt heti gólját szinte lemásoló Gruber Zsombor a kihagyott helyzetei miatt bosszankodott, de szerinte a Debrecen ellen pontot szerezni nagy teljesítmény. A Debrecennek vezetést szerző Dzsudzsák Balázs örült, hogy újra gólt szerzett, már hiányolta ezt önmagától, szerinte mintaszerű támadás után talált be. A csapatkapitány őszintén beszélt a DVSC korábbi hullámvölgyéről is – szeptember végén egy hét alatt kikaptak a Diósgyőrtől, a Pakstól és az Újpesttől is – , amiből úgy néz ki, ki tudtak jönni.
„A Fradi óta sokkal jobban nézünk ki, mint előtte, amikor egy hét alatt szinte minden összedőlt. Szerencsére azóta nem kaptunk ki, a játékunk bizakodó, és megint azt a Debrecent látjuk, amelyik mer játszani. A legfontosabb, hogy megértette a csapat is: gyönyörű, amikor a csapatról ódákat zengenek, de lehetnek hátulütői is. Az a három meccs jó lecke volt, hogy két lábbal a földön kell maradni, alázatosnak kell lenni, és nem belekényelmesedni abba, hogy a Debrecen szép focit játszik meg esélyes lehet a Fradival szemben is. Jó, hogy ezt kivettük, ha ez párosul a dobogós szerepléssel, akkor a Debrecen újra közönségcsalogató csapat lehet” – fogalmazott nyíltan Dzsudzsák Balázs. A Debrecen azóta három meccsen öt pontot szerzett: Felcsúton és a Groupama Arénában remizett, a Fehérvárt odahaza legyőzte.
Összefoglaló: