1. A Fradinak nem mindegy
„A győzelem szinte minden elképzelhető formáját kimerítettük, már mindenhogyan nyertünk” – fogalmazhatna a Ferencváros az elmúlt nyolc évben lejátszott derbikről (az idézet egyébként Orbán Viktor miniszterelnök 2022-es választási beszédéből van). Az FTC a két csapat elmúlt 22 mérkőzéséből egyet sem vesztett el, az utóbbi 13-at pedig kivétel nélkül megnyerte. Volt, hogy megsemmisítő vereséget mért az Újpestre, máskor a szerencse segítette ki, győzött egyetlen apró, meg tekintélyes hat góllal is. Egyszer végig vezetett, aztán meg hátrányból fordított.
Az elmúlt szezonban lejátszott három bajnoki egyébként szinte le is fedi a skálát: szeptemberben a zöld-fehérek földbe döngölték az Újpestet, majd februárban hazai pályán rendkívül szerencsés gólokkal, de összességében magabiztosan nyertek a javulófélben lévő lilák ellen, májusban meg az Újpest gyakorlatilag minden mutatóban jobb volt (labdabirtoklás: 62-38%, lövések: 11-6, xG: 2,09-0,94), mégis meg kellett hajolnia. Ismét.
Az Újpest négy és fél éve nem tudott pontot szerezni a derbiken, közel kétszer ennyi ideje pedig nem nyert, ami a Ferencváros hazai dominanciájával nem magyarázható, az arányok nincsenek szinkronban – bizony, FTC-szempontból a derbik javára. A 13-as győzelmi sorozatot nemcsak az Újpest, más csapat ellen sem produkált az újkori hegemónia során a Fradi, a Honvéd elleni – még aktív – 11-es széria jön utána, de ugye ez a projekt most szünetel a kispestiek Merkantil-alászállása révén.
A diagnózis tehát adott: 2015. december 12-e óta nem nyert az Újpest egyetlen derbin sem, 2019. február 4-e óta pedig pontot sem szerzett – az elmúlt időszakban rendre így tudjuk felvezetni a két csapat randevúját. Miért?
A választ mintha Nebojsa Vignjevics kapisgálta volna leginkább a Kecskemét legyőzése után, amikor arról beszélt, hogy a Ferencváros más mentalitással veti bele magát ezekbe a derbikbe, mint más bajnokikba. Egy csapat genetikájába nincs bekódolva, hogy valamennyi meccsét ugyanazon a szakmai színvonalon játssza végig, az FTC pedig ezt az analóg hullámzást kiválóan menedzseli: okosan priorizál a találkozók között talán csak nyáron volt némi zavar az erőben, ami a BL-kiesésbe került. Ameddig a fradista játékosok átérzik a derbi fontosságát, s ezzel realizálják a nyilvánvaló esélyüket, a nyomasztó sorozat csak tovább dagadhat.
2. Ez egy másik Újpest
Ha a globálisan az Újpest szerepléséről beszélünk, az elmúlt évek tendenciája könnyen diagnosztizálható: az őszi hanyatlás utáni tavaszi felemelkedés.
De ez az Újpest nem az az Újpest, mint amit az elmúlt években megszoktunk. Egyrészt már a szokásos őszi bukdácsolás bizonyosan elmarad, a teljesítmény eddig egyenletes és rendben is van, másrészt a klub egyébként is mintha fejlődési ívre állt volna. Egyrészt látszólag fegyverszünet állt be a vezetőség (elsősorban Roderick Duchatelet tulajdonos) és a szurkolótábor között, sőt az elmúlt időszakban kicsírázott egy marketingbumm is, példának okáért a tavaszi derbin 11.109-en voltak a Megyeri úton, azt megelőzően az ominózus 2010-es derbin mértek öt számjegyű nézőszámot a Szusza Ferenc Stadionban.
Ez persze csak néhány szurkolói programmal meg Facebook-poszttal aligha megvalósítható, kell mellé csapat is, amely képes tömegeket megmozgatni, képes a szurkolói közösséget egy emberként motiválni, a jelenlegi Újpest pedig ilyen. Értelemszerűen ehhez szakmai előrelépés is kellett, ami érdekes módon a második Vignjevics-érában a leglátványosabb.
Kapcsolódó tartalom
A tömeges légiósvásárlás helyett egyre több kincset találnak a lilák a hazai piacon is, s talán mintha a külföldiek közül is nagyobb százalékban válnának be a játékosok – vagy legalábbis többen mutatják meg valódi tudásukat az újpesti közegben. De vissza a magyarokra, érdemes idecitálni a 2021 februárjában, azaz alig két éve lejátszott derbit (Újpest–Ferencváros 0–4), amikor a lilák 4-2-3-1-es rendszerében a támadó középpályás sort a Simon Krisztián – Nikola Mitrovics – Stieber Zoltán trió alkotta. Mind jó játékos a maga nemében, de már bőven-bőven túl a pályafutásuk csúcsán. Ezen a meccsen egyébként egy óra után le is cserélték mindhármunkat: helyükre érkezett a szintén öregedő Szakály Péter, az azóta szinte csak NB II-ben futballozó Mucsányi Márk és a nem rossz képességű, de elég vegyes teljesítményt nyújtó Giorgi Beridze.
Hasonlítsuk össze őket az Újpest múlt hétvégi triójával: Kiss Tamás, Tajti Mátyás, Csoboth Kevin. Pályájuk elején járó, folyamatosan fejlődő, gyors és technikás, (Tajtit leszámítva) válogatott játékosok.

S még egy szembetűnő tényező: az elmúlt éveket rengeteg egyénieskedés és fegyelmi probléma jellemezte Újpesten, az újkori talloizmus nem igazán tett jót a csapatkohéziónak. Vignjevics alatt most szó sincs erről, legalábbis kifele már egy sokkal egységesebb képet festenek, mint egy-két szezonnal ezelőtt – ennek pedig az eredményekben is nyoma van.
Mindez persze nem jelent automatikus derbigyőzelmet, pontszerzést, de a korábbiakhoz képest egy láthatóan versenyképesebb Újpest metrózik át az Üllői útra.
3. Belgiumból hazatérve
Nem feltétlenül ez a Ferencváros legnyugodtabb hete 2023-ban, eleve Miskolc után el kellett utazni Genkbe, amit egy elég zavaros, végül hatórás késéssel megvalósuló repülőúttal sikerült is, s hát a csapat frissességének bizonyára a csütörtök esti Konferencia-liga-parti is odavágott.
A Ferencváros mentális állapota ellentétes, az eredmények építik a brigádot, de Traoré két hónappal ezelőtti sérülése után legalább ekkora érvágásnak tűnik Varga Barnabásé, akit a DVTK ellen le kellett cserélni, Belgiumba nem utazott, de sajtóhírek szerint Bulgáriába sem fog. Mivel a Ferencváros egész őszén gyakorlatilag most nyomja a legerőltetettebb menetet, különösen hiányozhat neki a bombaformában lévő gólkirály.
A genki mérkőzésbe egyébként is becsempésztek némi derbifelkészülést, Dibusz Dénes legalábbis az M4 Sportnak azt mondta, a firenzeinél jóval mélyebb blokkban történt védekezés egyik oka a vasárnapi tartalékolás volt, nehogy beleszaladjanak a három héttel ezelőtti problémába, amikor plusz kettőről visszaengedték a Lokit.
Dejan Sztankovics a cserékkel sem fukarkodott csütörtökön, már négy változtatásnál járt, amikor kollégája először cserélt, később még Ramíreznek is pihenőt adott. Cissét a félidőben kellett lekapni sérülés miatt, de a meccs hajrájában Abu Fani is megmozgatta a stábot, bizonyára bíznak benne a zöld-fehér hívek, hogy csak a matek szempontjából jónak tűnő 0–0 érdekében tette mindezt.
Kapcsolódó tartalom
A Fradira egyébként nem jellemző, hogy csoportkörös meccsek környékén derbit játsszon. A leglátványosabb példa 2020-ból való, amikor a szerda esti barcelonai kirándulásra jött az Újpest elleni meccs, előbbi 5–1-es vereség, utóbbi 2–0-s győzelem lett. Akkor Szerhij Rebrov hatot változtatott a két kezdőcsapaton, mindössze egyetlen mezőnyjátékos (Miha Blazic) játszotta végig mindkét 90 percet.
A Ferencváros nemzetközi szintjének egyik jelentős skálája a keret megfelelő mélysége és a kulcsjátékosok pótlása. Varga Barnabás biztosan pályán kívül lesz, de a csütörtök esti meccs vélhetően további lépésekre kényszeríti Sztankovicsot. Eljött Wingo, Civic, Besic, Owosu vagy Lisztes ideje!
Kapcsolódó tartalom
4. Az aktuális szezon
„Ez a derbi már nem az a derbi” – méltatlankodott mostanában a hétköznapi fotelszurkoló, utalva a két klub között kinyílt ollóra. A Ferencváros konzisztens lépkedése az európai futball felé a magyar futball egyik nyilvánvalóan örömteli változója, de ezzel fordított arányosságban az elmúlt években lefelé indult meg az Újpest, így aztán szakmai szempontból tényleg elvesztette rangadó jellegét a párharc, a rivalizálás egyre „ősibb” alakot vett fel.
A két csapat közeledett egymáshoz, elsősorban a már említett újpesti fejlődésnek köszönhetően, mert a Fradi inkább távolodik a magyar szinttől, s próbálja lábát megvetni a nemzetközi mezőny életképes felében. De ha a vizsgálatunkat leredukáljuk az OTP Bank Ligára, az első helyezett találkozik a harmadikkal, előbbi 22, utóbbi 20 pontos.
Jegyezzük: ha az Újpest nyer vasárnap, megelőzi a Ferencvárost a tabellán. Igen, a Fradi eggyel kevesebb bajnokit játszott, s nyilván toronymagas esélyese a bajnokságnak, de azért lenne némi jelentősége: utoljára 2011. október 22-én játszottak ilyen derbit, amikor ennyire közel voltak egymáshoz. 12 évvel ezelőtt! A két csapat útját jól jellemzi, hogy akkori győzelmével a Ferencváros a 13. helyet vette át az Újpesttől az OTP Bank Ligában.
(A krónikához hozzátartozik, hogy 2017 nyarán is volt egy ilyen meccs, de akkor a második fordulóban találkoztak, szóval matematikailag nyilvánvaló, hogy egyik csapat akkor még megelőzheti a másikat.)

S hogy milyen meccsre számítunk? Egyrészt gólgazdagra: az elmúlt három derbin egyaránt eljutottak négy találatig a felek, ez a két csapat formájára meg egyébként az OTP Bank Liga jelenlegi alakjának is megfelel. A Fradi 30 szerzett gólja nyilván überelhetetlen, de az Újpest meccsenkénti kettes átlaga is tök jó, s mindkét csapat a legtöbb lövési kísérlettel áll a mezőnyben.
A látványos támadófutballjából vélhetően az Újpestnek kell többet feladnia, de Vignjevics csapata mostanában a kontrajátékban is erős, két válogatott szélsőjével rendre lendületes ellencsapásokat tud bevinni, amire láttunk példát a ZTE vagy a Diósgyőr ellen is. A Fradi ellen nyilván dimenziót kell váltani, de az alap és a lehetőség rendelkezésre áll.
A másik fontos elem a szögletek végrehajtása és levédekezése lehet, hiszen a szeptemberi válogatott szünet óta mindkét csapat három-három ilyen szituáció után talált be az NB I-ben – plusz a Fradi még Firenzében hozzápakolt egyet (s Genkben is állítottból volt igazán veszélyes).
5. A szurkolók
Újpesti vonalról már esett szó a szurkolótábor visszatéréséről, de a folyamatos gyarapodást természetesen a Fradinál is észlelni, az európai túrákon tapasztalt „hazai pálya” pedig pláne király. Persze, egy koronavírus-járvány után az ugrás automatikus, korábban totálisan elképzelhetetlen lett volna zárt kapus derbi, nem olyan rég meg hármat is megszenvedtünk.
Most a zárt kapu ellenkezője van, sorozatban második derbire akasztják ki a „megtelt” táblát, a Szusza után a Groupama Arénában is telt ház lesz, ami már hetekkel a meccs előtt elvált. Nyilvánmindenképp örömteli és látványos fejlődés, hogy a nagyobb bázissal rendelkező klubok sikeressége visszacsábítja a szurkolókat, de – ahogy mindig hangsúlyozzák – a derbi egy más világ.
Erre a rivalizálásra szükség van, s tök jó, hogyha rávilágít, sőt talán kicsit túl is tolja a futball fontosságát, ha az ember közösséghez tartozását, harci szellemét erősíti. Reméljük, ezt meg lehet valósítani felmenők indokolatlan emlegetése, felesleges erőszak és MLSZ-büntetések nélkül is, s akkor tényleg lehet vasárnap egy nagyszerű derbink. Az előjelek ezirányba mutatnak.
A Ferencváros–Újpest mérkőzést vasárnap 18 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
OTP Bank Liga, 11. forduló
október 28., szombat
Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC 3–1
Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 4–0
Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 1–1
október 29., vasárnap
13.15 Mezőkövesd Zsóry FC–MTK Budapest
15.30 Paksi FC–Kisvárda-Master Good
18.00 Ferencvárosi TC–Újpest FC