„Abszolút elégedett vagyok. Megmutattuk, hogy erős csapat vagyunk, több meghatározó játékos hiányában is kijavítottuk a múlt héten elvétett hibáinkat. A Debrecen ellen nem voltunk jók, de most jobban néztünk ki” – értékelt Bartosz Grzelak a Diósgyőr elleni sikert követően. A Fehérvár vezetőedzője a győzelmet a szurkolóknak ajánlotta, akik végig a csapat mellett álltak, siker és vereség esetén egyaránt.
„Az elmúlt időszakban sokat dolgoztunk a taktikai fegyelmezettségen, a csapategységen, ez most megmutatkozott” – fogalmazott a svéd tréner.
„A bírónak kell látnia ezeket a szituációkat, mi ezt nem tudjuk befolyásolni. Tök furcsa, hogy két piros lap volt az MTK ellen és most is. Ha a játékról beszélünk, a védekező futball nyert, végig csak kontráztak. Ez nem kifogás, valakinek ez tetszik, én más játékot képzelek el” – értékelte a piros lapos szituációkat és a meccs egészét Szergej Kuznyecov.
A vezetőedző a szünetben hármat cserélt, Gera Dániel helyére pont azért küldte be Farkas Dánielt, mert előbbinek már volt sárga lapja. Farkas megmozdulásait „hülyének” titulálta a szakember.
A meccsen több bravúrt bemutató Tóth Balázs elárulta, felkészültek a DVTK-ból, s ő is hozzá tudott járulni a csapat sikeréhez. A kapus az első félidőben kétszer is úgy védett, hogy nem látott a labdából szinte semmit, de mégis a második félidei bravúrjait nevezte értékesebbnek. Holdampf Gergő úgy fogalmazott „lehet siránkozni, de az nem vezet sehova”. A középpályás szerint most dől el majd milyen sportemberek, hiszen továbbra is nehéz sorozatban vannak. A diósgyőri csapatkapitány elnézést kért a szurkolóiktól.
Összefoglaló: