Kapcsolódó tartalom
„A kapott gólnál azt gondoltam, lehetnek még gondjaink” – osztotta meg Bognár György, mi járt a fejében abban a periódusban, amikor szerinte a Kisvárda volt a jobb. Ám Mezei Szabolcs lövése eloszlatta a paksi tréner félelmeit,: dicsérte is a gólszerzőt, akit Papp Kristóffal együtt a Paks legjobbjának ítélt. „De mégiscsak a csapatjáték volt az, amit ki kell emelnem” – zárta le az értékelését.
A pillanatnyi helyezésüket – a Ferencváros–Újpest derbi előtt épp még a tabella élén is álltak – sem ragozta túl. „Úgyis a helyére kerül minden előbb-utóbb” – mondta.
A hazaiaknak vezetést szerző Szabó János sem pillanatnyi helyezésben, hanem megszerzett pontokban gondolkodik. Nagy erénynek tartja, hogy ezúttal is gólokat szereztek szögletből. Ugyanakkor az ellenfél is abból talált be, ezért hátul jobban kell koncentrálniuk – fűzte hozzá.
Mátyus Jánost ennél jobban bosszantotta, hogy ismét hibáztak rögzített helyzetnél. „Ilyen töketlen módon védekezni nem lehet, különben az lesz a vége, hogy nagyon komoly gondjaink lesznek.”
Leszögezte, a nyilatkozatai során továbbra sem fog soha senkit személyesen elmarasztalni. „De elmondtam csapatszinten, egyéni szinten is, videó előtt is, pályán is, már ezzel álmodik mindenki, hogy ezt meg kell tudnunk oldani” – dühöngött azon, hogy mióta átvette a Kisvárdát, az első, a második, a harmadik meccsén is kaptak gólt pontrúgásból, „és most megint”.
Viszont nem hárított a felelősséget, mikor arra kereste a választ, miért van ez így? „Miattam De, hogyha a játékosok nem tudják megvalósítani, ami edzésen megy, az komoly kihívás” – vallotta meg önkritikusan önmaga, ám egyszersmind a játékosai nevében is. – Volt, hogy már vegyes védekezést alkalmaztunk, embert fogtunk. Volt, hogy zónáztunk. Egyik sem működik, ez nem állapot.”
„Nem gondolom, hogy játékban túlnőttek volna rajtunk, egy percig sem” – foglalta össze benyomásait magáról a meccsről, azzal a kitétellel, hogy a jobb koncentráció megérdemelté tette a paksiak győzelmét. Azt pedig, hogy visszajöttek a meccsbe, egy „siralmas gól tette semmissé” – fogalmazott a szakvezető. Aki jelezte, korábbi munkái során hozzászokott már, hogy bennmaradás kiharcolása a cél, hisz is benne, sikerül megtalálnia a megoldást a kiesés elleni küzdelemben. Stadionjuk gyepszőnyegének fertőzése hosszú időre idegenbe kényszerítette a várdaiakat, a következő kilenc bajnokijukat azonban otthon vívják, amelyen 27 pont tenné igazán boldoggá – húzta mosolyra a száját.
A szépítés Balogh Norbert nevéhez fűződik: a csatár a múlt fordulóban szerezte meg első gólját a Kisvárda mezében. Úgy érzi, ez a bizalom következménye, de az lenne számára az igazán fontos, ha csapata eredményességét tudná segíteni.