Musorujsag
Élő Eredmények

Albert Flórián: A jövő elkezdődött, de úgy érzem, egyelőre csak itt, a Fradinál

Albert Flórián: A jövő elkezdődött, de úgy érzem, egyelőre csak itt, a Fradinál

m4sport.hu
A Vágó Fanny utódjául kinevezett Albert Flórián a női csapat edzőjeként hasonló sikereket szeretne megélni a Ferencvárossal, mint annak idején játékosként tette.

Az 55 éves szakembert szeptember közepén nevezték ki az együttes élére, miután megköszönték a munkát az addigi játékos-vezetőedzőnek, a csapattal a BL-selejtezőben elbukó Vágó Fannynak.

Albert elárulta, kapóra jött neki a Fradi ajánlata, hiszen éppen a visszatérésen gondolkozott, csupán „egy napot kért, hogy kimenjen a temetőbe, ihletet kérni édesapjától”.

„Úgy éreztem, azt mondta, hogy »igen, vágjál bele, mert ha a Fradi hív, arra nem szabad nemet mondani«” – tette hozzá a közmédiának Albert, akinek leghőbb vágya, hogy edzőként is olyan sikereket éljen meg a klubbal, mint játékosként tette, például az 1995/96-os szezonban, amikor BL-főtáblára jutottak.

„Mintha temetésre jöttem volna – elevenítette fel a Vágó távozását követő hangulatot. – Nagyon szerették a Fannyt, meghatározó játékos volt, mellette edzette is a lányokat. Ki kellett hozni őket egy gödörből, egy traumából, amelyet évek óta elszenvednek. Nem volt egyszerű feladat.”

Kapcsolódó tartalom

Az edzői pályafutását a ferencvárosi utánpótlásban kezdő, majd többek között Budaörsön, Soroksáron, legutóbb pedig a BKV-nál megforduló szakember nagyjából ismeri a keret tagjait, többen jártak hozzá egyéni képzésre, de kellett hozzá két meccs, hogy a játékban visszaköszönjön az, amit látni szeretne.

A női labdarúgás hazai helyzetéről beszélve elmondta, még mindig elég kevés lány focizik, ami negatív hatással van a bajnokság színvonalára, azon keresztül pedig a válogatottra. „A jövő elkezdődött, de úgy érzem, egyelőre csak itt, a Fradinál” – fogalmazott.

Albert szerint több figyelmet érdemelnének itthon a női focisták, „mert ők mindent megtesznek, hogy egy szinttel feljebb kerüljenek és örömet tudjanak okozni”, hogy aztán egyszer ők is át tudják érezni, milyen érzés egy olyan katlanban játszani, mint amilyen az ő idejükben az Üllői úti Stadion volt, most pedig a Groupama Aréna.

A Ferencváros női csapata nyolc forduló után hibátlan mérleggel vezeti a Simple Női Liga tabelláját, jobb gólkülönbséggel megelőzve az ugyancsak 100%-os Győrt.

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak