Musorujsag
Élő Eredmények

Szappanos Péter elnézést kért azoktól, akik nem szidták a családját

Szappanos Péter elnézést kért azoktól, akik nem szidták a családját

m4sport.hu
Nem volt felkészülve a családját ért szidalmakra, ez szakadt ki Szappanos Péterből a mindent eldöntő tizenegyes kivédése után a Honvéd–Paks MOL Magyar Kupa-mérkőzésen. A válogatott kapus most a paksiak honlapján reagált a történtekre.

„Arra ugyan fel voltam készülve, hogy kapok majd hideget és meleget is a találkozó során, de arra nem, hogy a családom is érintett lesz a történetben. Elmondhatatlanul rossz volt hallgatni, hogy a gyermekeimről és a feleségemről miket kiabáltak be hozzám. Azoktól, akik ebben nem vettek rész, természetesen elnézést kérek” – mondta a Paks honlapjának Szappanos Péter a Bozsik Arénában történtekről.

Szappanos két szezonon keresztül védte a Budapest Honvéd kapuját, amellyel idén májusban kiesett az OTP Bank Ligából – a válogatott kapus ezt követően igazolt Paksra, s azóta most először tért vissza Kispestre. A csütörtök esti kupamérkőzést a 95. percben mentette hosszabbításra a Honvéd, majd miután a túlórában nem született gól, jöhettek a tizenegyesek. Az első kilenc rúgó egyaránt betalált, Kocsis Gergely tizenegyesét azonban Szappanos hárította, így a Paks jutott tovább. A bravúr után kevésbé büszke pillanatok következtek: a kapus önkívületben ünnepelt és mutogatott a Kispest-tábornak, általános ellenszenvet és nem kevés feszültséget kiváltva a hazaiaknál.

Kapcsolódó tartalom

Szappanos a mérkőzés után az M4 Sportnak úgy fogalmazott, vegyes érzésekkel érkezett a Bozsik Arénába, de mivel a meccs közben nem kapott baráti fogadtatást, ezek hamar letisztázódtak benne.

Kapcsolódó tartalom

A Paksra újabb fővárosi kirándulás vár, az Újpest vendége lesz a legjobb 16 között a MOL Magyar Kupában, a mérkőzést február 28-án rendezik.

Borítókép: Így ünnepelt Szappanos a Honvéd-tábor előtt (Fotó: paksifc.hu)

További tartalmak