Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Marco Rossi: Ígérem, amíg én vagyok a szövetségi kapitány, a jövőben hasonló nem történhet meg

Marco Rossi: Ígérem, amíg én vagyok a szövetségi kapitány, a jövőben hasonló nem történhet meg

m4sport.hu
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a novemberi Eb-selejtezők előtt az M4 Sportnak adott interjújában beszélt a keddi kerethirdetésről, az együttes sérültjeiről, a csatárkérdésről, de kitért a litvánok elleni gyenge első félidőre is, melyhez hasonló – ígérete szerint – többször biztosan nem fordul elő.

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden 13 órakor kihirdette a magyar válogatott 25 fős keretét a november 16-i, bolgárok, illetve a három nappal később megrendezésre kerülő Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

A szakember az aktuális névsor kapcsán az M4 Sportnak adott interjúban elmondta: hiába a számos sérült, nincs miért aggódni a keretet illetően.

„Néhány hete sokkal komplikáltabbnak tűnt a helyzet, de ha ránéznek a keretre, láthatják, a lista szinte teljesen ugyanaz, mint a legutóbbi, vagy akár a szeptemberi volt. Természetesen vannak hiányzóink, de így is megvan a kellő számú játékosunk, ahogy mindig. Igen, kár, hogy nem számolhatunk egyes futballistákkal, azonban a múltban is folyamatosan ez volt a helyzet. Úgyhogy nincs miért aggódnunk, és nem fogunk panaszkodni, mert ez azoknak a stílusa, akik kifogásokat keresnek. És régóta ismernek engem, én sosem keresek kifogásokat.”

A mester kitért a keretbe visszatérő Németh Andrásra, Hamburg csatárára, valamint a kecskeméti Szuhodoszvki Somára, aki a címeres mezben még nem mutatkozhatott be.

„Ami Andrást illeti, az elmúlt meccseken végre többet játszott, de ez természetesen még nem elég.”

A 20 éves Németh januárban igazolt a belga Genktől a a német másodosztályú Hamburghoz, pont a több játéklehetőség reményében, de csak cserejátékosként számolnak vele: a 2023/24-es szezonban eddig kilenc bajnokin összesen 101 percet játszott, gólt nem lőtt.

MTI/Koszticsák Szilárd

„Őszintén megmondtam neki: mennie kell a Hamburgból. Ha kijutunk az Európa-bajnokságra és meghívót szeretne, folyamatosan játszania kell a klubcsapatában. Mindegy, hogy Németországban vagy máshol, de játszania kell. Ez mindenkire vonatkozik.”

„Most jön két mérkőzés, amiken egy pont kell, de eddig mindig négy vagy hat pontot szereztünk, a vágyunk most sem kevesebb. Ezt követően a jövőre is gondolnunk kell, jelenleg néhány futballistánk nem játszik folyamatosan klubcsapatában, nekik meg kell találniuk a módját, hogy ez megváltozzon, ez fontos lesz a jövőt illetően.”

„Szuhodovszki képességei ígéretesek, személyesen is beszéltem vele, hogy sokkal magabiztosabbnak kell lennie, nagyobb felelősséget kell vállalnia a meccseken. Megvannak a kvalitásai ahhoz, hogy többet találkozzon a labdával – remélem, a mostani meghívó ösztönözni fogja, és a jövőben még jobbá válhat ezáltal.”

Rossi szerint középcsatár poszton Varga Barnabás hiányában Ádám Martin kerülhet előtérbe.

„Meglátjuk. Ádám Martin nem játszott annyira sokat mostanában, most pedig az ázsiai Bajnokok Ligájában van még egy meccse, ahol pályára léphet, aztán időben elengedhetik, hogy már az elején csatlakozhasson a válogatotthoz. Ez azért is fontos, hogy időben túllendüljön a hosszú utazáson, kiheverje az időeltolódást. Papíron, ha úgy számolunk, hogy az elejétől kezdve vérbeli csatárral játszunk, akkor vele számolhatunk.

MTI/Czeglédi Zsolt

„Mellette itt van Németh András is, vagy találhatunk más megoldást. Varga Barnabás nagyon jól teljesített az elmúlt időszakban, főleg, mióta a Ferencvároshoz igazolt, de egyébként ő is csak júniusban kezdett el stabilan szerepelni a válogatottban, mi pedig öt éve vagyunk együtt.”

„Nagyon sok szempontot figyelembe kell vennünk, az én pozíciómban mindig hideg fejjel kell gondolkodni. Ez a különbség köztem és egy szurkoló között.” 

„A magyar szurkolókra jellemző, hogy mindig valami újat, valami meglepetést szeretnének, de nem a színházban vagyunk, ez futball – ha valami jól működik, miért kellene változtatni rajta?”

Kiemelte: a csatárkérdés ellenére sem biztos, hogy taktikai módosítások lesznek a csapat rendszerében.

„Úgy gondolom, a rendszerhez, amiben játszunk, alkalmazkodtunk és folyamatosan fejlődni tudtunk a játék aspektusaiban, főleg a teljesítményben. Elmondhatjuk, hogy végre szinte ki-ki meccset vívtunk Szerbiával, és kétszer is nyertünk. Rendben, szerencsénk is volt, de a litvánok ellen például ez már nem volt meg, de senki nem beszélt arról, hogy nem voltunk szerencsések, csak az első félidőben történtekről. Ezt el tudom fogadni. Ám ha valaki azzal jön, hogy a szerbek ellen mázlink volt, én azt is el tudom mondani, hogy a meccs rengeteg pillanatában farkasszemet néztünk az ellenfelünkkel, félelem nélkül, nem ijedtünk meg a nagy nevektől és a minőségtől, amit képviselnek. Ez azt jelenti, hogy lépésről lépésre fejlődünk, és úgy érzem, ezt a szurkolók is értékelik.”

A kapitány leszögezte, az ő irányítása alatt nem történhet meg többször az, ami a kaunasi mérkőzés első félidejében: „azt megígérhetem, amíg én vagyok a kapitány, nem történik hasonló, mint a litvániai selejtező első 45 percében. Mert az soha nem elfogadható, hogy nem megfelelő hozzáállással lépünk pályára.”

„Az első játékrész egyáltalán nem tükrözte azt a mentalitást, mint amit én képviselek, márpedig Olaszországban azt mondják, egy csapat mindig a vezetőedző személyiségének tükörképe. Én egyáltalán nem láttam a játékosaimban a mentalitásom, rá sem ismertem a játékosaimra. Nem hibákra gondolok, hanem a hozzáállásra. És a jövőben ilyen nem történhet meg.”

Rossi szerint Bulgáriában nem szabad arra gondolniuk, hogy egy döntetlen is elég az Eb-kijutáshoz .

„Tudjuk, hogy egy pont is elég Bulgária ellen, de mi képtelenek vagyunk döntetlenre játszani. Úgy kell készülnünk, hogy nyerni szeretnénk, aztán ha végül döntetlent játszunk, boldogok leszünk, hiszen azzal kvalifikáljuk magunkat az Európa-bajnokságra. De mindent meg kell tennünk a siker érdekében, aztán meglátjuk, mi lesz a végeredmény. Mint már sokszor elmondtam, a labdarúgásban nem a technika vagy a taktika a legfontosabb, hanem a hozzáállás és az akarat, ami nem volt meg a Litvánia elleni meccs első felében.”

Marco Rossi is sajnálja, hogy zárt kapus lesz a bolgárok elleni selejtező.

„Nagyon kár érte, óriási különbséget jelent számunkra, hogy a szurkolóink előtt vagy nélkülük kell játszani. A Magyar Labdarúgó Szövetség minden elkövetett annak érdekében, hogy elkerüljük a mostani helyzetet, most pedig pórbál segíteni a pórul járt szurkolóknak, akik már kifizették a szállást és repülőjegyet, hogy visszakapják a pénzüket, mert a szövetség tudja, milyen sokat jelentenek a szurkolók.”

A szövetségi kapitány a bolgár labdarúgás helyzetével kapcsolatban hozzátette: „elég háború van a világban ahhoz, hogy egyesek még a sportból is háborút csináljanak, ez nem elfogadható”.

Zárásként elmondta, nem gondolkodnak, számolgatnak a novemberi mérkőzések előtt: „amíg én vagyok a szövetségi kapitány, minden mérkőzést meg akarunk nyerni. Ez egy folyamat, és minden alkalommal jobbak akarunk lenni.”

„Ha képesek leszünk megtartani a csoport első helyét, az az Európa-bajnokság sorsolása, valamint a világranglista szempontjából is előrelépést jelenthet. És mi másért lennénk itt, ha nem azért, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk, mindaddig, amíg erre megvan a lehetőségünk. Ha egyszer eljutunk oda, hogy nem lesz hova fejlődnünk, már nekem sem lesz munkám itt.”

A magyar labdarúgó-válogatottra még két Európa-bajnoki selejtező vár novemberben. A keret 13-án találkozik Telkiben, 16-án Bulgáriában lépnek pályára Szoboszlaiék 18 órás kezdettel – mint ismert, a bolgárok elleni meccs időpontja és helyszíne viszont megváltozott, a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU) ugyanis biztonsági okokból módosítást kért az UEFA-tól, amely el is fogadta a kitételt, valamint a BFU kérvénye miatt az is biztossá vált, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba, s zárt kapus lesz a két válogatott összecsapása.

Három nappal később, november 19-én a Puskás Arénában 15 órától Montenegró ellen zárul a selejtezősorozat.

A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze jövő vasárnap a Puskás Arénában.

Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két Eb-selejtezőjén legalább egy pontot szerez, biztosan kijut a jövő évi németországi Eb-re.

Az M4 Sport és az m4sport.hu mind a bolgárok, mind pedig a montenegróiak elleni összecsapást élőben közvetíti.

Borítókép: MTI/Hegedüs Róbert

További tartalmak