A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott itthon a belga KRC Genk csapatával a labdarúgó Konferencia-liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában. Dejan Sztankovics vezetőedző együttese ezzel továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat.
“Nagyon kemény mérkőzés volt, szerintem jól játszottunk egy olyan csapat ellen, amely rendkívül fiatal, szervezett és gyors. Ma nagyon magas szinten játszottunk, minőség, intenzitás, a letámadás és a szervezettség tekintetében is. Kis dolgok döntenek az ilyen mérkőzéseken, voltak ugyan kis hibák, de gratulálok a csapatomnak. Ez már Európa-liga-szint, mindent láttunk a pályán, minőséget, sebességet, szervezettséget” – értékelt a zöld-fehérek szerb mestere
Elmondta, a szünetben azt kérte csapatától, támadjanak le magasabban, hogy megszerezzék a második labdákat, hiszen ha jó pozícióban vannak és megszerzik a lepattanót csak egy labdaérintés kell és helyzetbe tudnak kerülni.
Kapcsolódó tartalom
“Csalódott vagyok ami történt a cserénknél. Amikor cserélni akartunk, abban a három perc amikor emberhátrányban voltunk, akkor tudott egyenlíteni a Genk. Ezen a szinten meg kell, hogy legyen a lehetőség, ki kell harcolni az az időt a cserére. Ha elveszítjük az időt, ez van. Európában nagyon sok mérkőzés 8-10-12 perces hosszabbítással zárul. A játékon túl meg kell lenni a lehetőségnek a cserére” – mondta arról a pár percről, amikor Mmaee ápolása és cseréje miatt emberhátrányban játszott a csapata.
“Nagyon jó csapat a Genk, tavaly majdnem megnyert a belga bajnokságot, gyors játékosai vannak. Próbáltunk úgy játszani, ahogy a Ferencváros szokott, sok lehetőséget alakítottunk ki a gólszerzésre, ahogy ők is. Kemény meccs volt, két nagyon erős együttes között” – összegzett Sztankovics.
A Fradi edzője a meccs utáni sajtótájékoztatón szintén arról beszélt, hogy nem teljesen elégedett az eredménnyel, de elfogadja a döntetlent. „Mindkét csapat nyíltan, lendületesen, szervezetten, keményen futballozott. Ilyen szempontból elégedett lehetnék az eredménnyel, de nem vagyok az, ugyanakkor elfogadom a döntetlent. Gratuláltam a játékosaimnak, hiszen ma csapatként küzdöttek, egyetlen pillanatra sem adták fel.”
Kiemelte, két forduló van hátra a csoportkörből, és még egyszer saját közönsége előtt is játszhat a gárda, a több mint húszezer szurkoló támogatása pedig óriási előnyt jelent. A tréner arról is beszélt, hogy a Ferencvárosnak hozzá kell szoknia, hogy háromnaponta játszik mérkőzéseket, de jó úton jár az együttes.
A sajtótájékoztatón is érthetetlennek nevezte, hogy a játékvezető miért nem adott engedélyt a vendégek gólja előtt a cserére, amikor eggyel kevesebben voltak a pályán Samy Mmaee sérülése miatt.
Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője elmondta, igazi háborút láthatott jó értelemben a közönség, mivel mindkét együttes támadólag lépett fel. Hozzátette, véleménye szerint magas színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született.
