„Ez egy döntetlenszagú meccs volt, mindkét csapat ugyanolyan átlagosan játszott. Készültünk a támadó pontrúgásainkra, bíztunk benne, hogy ez lehet a mérleg nyelve. Nagy munkát végeztek a játékosok, még akkor is, ha a minőség nem volt mindig meg” – fogalmazott a ZTE legyőzése után Horváth Dávid, aki kiemelte, csapatként nagyon egységesek.
„Minden hiányzott. Nem is értem, hogy ilyen mérkőzésen ennyire langyos dolgokat viszünk ki a pályára. Várható volt, hogy egy pontrúgás jelenti majd a különbséget. Azt a feszességet, mint az elmúlt két meccsen, egyáltalán nem éreztem” – értékelte a mérkőzést Boér Gábor.
A vezetőedző úgy fogalmazott, nem hátrányban kell elkezdeni menni, csak a kapott gól után váltottak a lassú, monoton játékukról. Boér szerint mindig ugyanabba a folyóba lépnek, meg kell találniuk azt a vázat, amely a csapatot a hátára veszi.
Az MTK első gólját szerző Kocsis Gergely a góljából sokat nem érzékelt, sokadik lehetősége volt a szezonban. Kiemelte, hogy vezetőedzőjük csütörtökön vesztette el édesapját, de teljesítették az utolsó kívánságát, igazi csapatként funkcionáltak. Sajbán Máté Mance végül elvett gólját tökéletesen látta, de érezte, hogy nem minden volt tiszta a fejesnél. Saját játéka nem volt olyan hatékony az elmúlt hetekhez képest.
Összefoglaló: