Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kuttor Attila szerint a futball nem adta meg a kövesdieknek, amit a DVTK vendégeként érdemeltek volna

Kuttor Attila szerint a futball nem adta meg a kövesdieknek, amit a DVTK vendégeként érdemeltek volna

M4 Sport
Diósgyőri részről elismerték, a szerencsére is szükségük volt, hogy 2-0-ra legyőzzék a Mezőkövesdet, amely Kuttor Attila szerint még nem játszott ilyen jól ebben a bajnokságban, mint ezúttal.

„Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl” – értékelt Kuznyecov Szergej, mert mindkét csapaton azt látta, győzelemre tör. Hozzátette, az első félidőben megszerzett vezetés után váltottak, mert túl nagy szabadságot adtak addig az ellenfélnek. „Átálltunk arra, hogy a hibákból majd növeljük az előnyt. Igaz, hogy nem egy kontrából, de szögletből sikerült – vette örömmel, hogy a futballistái szívvel-lélekkel küzdöttek végig. – Érződött, hogy régen nyertünk és kissé feszültek voltak a játékosok. Remélem, kicsit felszabadultabban fogunk játszani a következő fordulókban.”

A házigazda vezetőedzője azt is elismerte, szerencséjük volt annál a két esetnél, amikor a kapufa a védelmük segítségére sietett, de azt sem felejtett el megjegyezni, megdolgoztak a szerencséért.

A Diósgyőr szélsője Lukács Dániel is fontosnak tartotta, hogy ismét érintetlenül maradt a kapujuk, miközben jól álltak bele a meccsbe.

„Lehet furcsa lesz, de a szezon legjobb játékát mutattuk be” – nyilatkozott büszkén a kövesdiekről Kuttor Attila, amiért megvalósították a megbeszélteket, de „az eredmény nem tükrözte a játék képét.”

Nem akadt senki, aki kihasználta volna a lehetőségeket – sajnálkozott. „Amilyen gólokat viszont kaptunk: lecsorgó, ide pattog, oda pattog – a futball most nem adta meg, amit érdemeltünk volna.”

Nehezen lépett azon túl, hogy ennyi helyzetből – kapufákkal, ziccer a végén – nyerhettek is volna, de a befejezéseknél élesebbnek kell lenni, szögezte le.

Az első kapufát elérő Vajda Sándor egyetértett edzőjével, hogy még nem játszottak jobban, és bár nem párosult eredménnyel, erre tudnak építeni.

Borítókép: Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzõje (MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak