Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: Boér Gábor lemondott, már nem ő a Zalaegerszeg vezetőedzője

Hivatalos: Boér Gábor lemondott, már nem ő a Zalaegerszeg vezetőedzője

m4sport.hu
Már nem Boér Gábor a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg vezetőedzője – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

 

Az újonc MTK pénteken 2–0-ra legyőzte a Zalaegerszeget, a mérkőzés után pedig Boér Gábor felajánlotta, hogy távozik a vezetőedzői pozícióból, amit a vezetőség el is fogadott – olvasható a ZTE vasárnapi közleményében.

A 40 esztendős szakember kinevezése némileg meglepő időben jött, hisz Boér április 24-én, épp néhány nappal a Budafok elleni MOL Magyar Kupa-döntő előtt váltotta Ricardo Monizt a zalaegerszegi kispadon – a finálét a ZTE végül hosszabbítás után 2–0-ra megnyerte. Az alakulat a váltást követően a bajnokságban is jól szerepelt, s bennmaradt az élvonalban, a 2023–2024-es kiírásban viszont már nem úgy teljesít, ahogy azt a vezetők elvárnák.

Boér Gábor összesen 23 tétmérkőzésen irányította az együttest, amely a tizedik helyen áll az NB I-ben, a jelenlegi szezonban az eddigi 13 találkozójából mindössze hármat tudott megnyerni, előnye pedig csak egyetlen pont az őt üldöző, s már kiesőhelyen lévő Mezőkövesd előtt.

Az egerszegiek arról egyelőre nem ejtenek szót, ki váltja a trénert a kispadon.

 

Borítókép: Boér Gábor, a zalaegerszegi csapat vezetőedzője (MTI/Katona Tibor)

További tartalmak