A csütörtök 18 órakor kezdődő bolgár–magyar Eb-selejtezőt az M4 Sport, az m4sport.hu és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.
Noha hétfőn úgy tűnt, Kardzsali lehet a végső megoldás, Erol Mümün, a város polgármestere az eredeti állításával szemben kedden már azt nyilatkozta: az igaz, hogy az Arda Arénában készek lennének megrendezi a találkozót, a Bolgár Szövetség viszont egyáltalán nem kereste meg a város önkormányzatát azzal kapcsolatban, hogy hozzájuk helyezné át a selejtezőt.
A bolgár sportsajtó kedden már arról cikkezett, miszerint minden bizonnyal visszakerül Szófiába a selejtező – a Magyar Labdarúgó Szövetség ezzel kapcsolatban kedd délelőtt hivatalos közleményt adott ki, melyben megerősítette, ezek a hírek helytállóak: lesz bolgár–magyar, s erre a fővárosban, a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban kerül sor, csütörtök 18 órai kezdettel.
Szurkolók viszont az eddigi terveknek megfelelően nem lehetnek a meccsen, amely így zárt kapuk mögött lesz lejátszva.
Kapcsolódó tartalom
Az MLSZ a kommünikében megjegyzi: példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése.
„A magyar válogatott számára kiemelten fontos bolgár mérkőzés előzményei a nemzetközi labdarúgásban példátlan helyzetet eredményeztek. Az UEFA a bolgár szövetség kérésére először a múlt héten, másodszor a mai napon megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, és zárt kapus mérkőzés megtartását rendelte el. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályok szerint az UEFA-nak rendkívüli helyzetben, például biztonsági kockázat esetén joga van ilyen döntésre, a vendég szövetségnek pedig nincs vétójoga az ilyen döntéssel szemben. Fentiek ismeretében a magyar szövetség a múlt héten igyekezett sportszerűen eljárni, és bár – elsősorban a magyar válogatott szurkolói miatt – nem értett egyet a késői helyszínváltással és különösen a zárt kapus megoldással, a döntést kényszerűen elfogadta, és a nyilvánosság előtt nem kommentálta a történéseket.
Most azonban, hogy pár nappal a mérkőzés előtt teljes káosz alakult ki a helyszínnel kapcsolatban, már egyértelműen ki kell mondani: amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen. Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó mérkőzést. A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése.
A szabályok alapján a helyzet egyértelmű: ha a magyar válogatott nem utazna el a most kijelölt helyszínre, játék nélkül veszítené el a mérkőzést, ami nyilvánvalóan vállalhatatlan opció minden labdarúgást szerető magyar ember számára. Ezért az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez, a magyar csapat holnap elindul Szófiába, és csütörtökön pályára lépve a szurkolók távolból is érezhető támogatása mellett mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az Európa-bajnokságra való kijutást” – olvasható a magyar szövetség közleménye.
Újabb bolgár fordulat: az MLSZ szerint példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése.https://t.co/fNT3TqHq4I#BULHUN #csakegyutt pic.twitter.com/NnBTX6OeAg
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 14, 2023
Az eredetileg Plovdivba tervezett mérkőzést először Szófiába helyezték át, majd a Bolgár Labdarúgó Szövetség szurkolói botránytól tartva visszahelyezte Plovdivba, ahol jelenleg is zajlik a Hriszto Botev Stadion felújítása. A városi önkormányzat a BFU-nak írt levelében hétfőn megerősítette Kosztadin Dimitrov polgármester pénteki döntését, miszerint keddtől csütörtökig nem bocsátja a szövetség rendelkezésére a stadiont.
Kapcsolódó tartalom
Az aréna félkész állapotban lévő tetőszerkezetének kivitelezőjét, a DZZD College nevű céget képviselő Ilijan Filipov szintén hétfőn azt közölte, hogy a megadott határidőre biztosan nem tudják befejezni vagy félbeszakítani a munkálatokat, leszerelni a gépeket és egyéb eszközöket, illetve megfelelő állapotba hozni a létesítményt és környékét.
Egy hete derült ki, hogy a BFU biztonsági okokból megváltoztatta a csütörtöki bolgár-magyar találkozó helyszínét, időpontját – 20.45 helyett 18.00 -, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba.
Az európai szövetség (UEFA) az idő rövidsége miatt újabb helyszínváltoztatást nem engedélyez, vagyis ha nem lehet Plovdivban lejátszani a meccset, akkor a győzelemért járó három pontot a magyar válogatott kapja, és ezzel kijut a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra.
Kapcsolódó tartalom
A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.