Musorujsag
Élő Eredmények

Bombagólok, élőképek, kő-papír-ollózás – íme, a legemlékezetesebb pillanatok az Európa-bajnokságra vezető útról

Bombagólok, élőképek, kő-papír-ollózás – íme, a legemlékezetesebb pillanatok az Európa-bajnokságra vezető útról

m4sport.hu | Szerző: H. D.

 

A BOMBAGÓLOK

Szerencsére nem volt hiány óriási magyar gólokban az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, több szemet gyönyörködtető találatnak is örülhettek a szurkolók.

Rögtön a mieink első meccsén, a Bulgária elleni hazai összecsapás 26. percében Szoboszlai Dominik nagyjából 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, a kapus pedig hiába kapaszkodott, a labda a kapu bal felső sarkában kötött ki.

Nem kellett sokat várni a következő remek találatra, a Litvánia elleni meccs 83. percében Sallai Roland egy bődületesen nagy bombával zárta le a lényegi kérdéseket a Puskás Arénában.

A harmadik hazai mérkőzésen sem maradtunk bombagól nélkül, a szerbek elleni októberi találkozó 34. percében ismét Sallai volt a főszereplő: a Freiburg támadója remek átvétel után óriási gólt lőtt, ráadásul ez végül három pontot ért a legnagyobb riválisunk ellen.

A TELT HÁZAS HAZAI MECCSEK ÉS A SZURKOLÓI ÉLŐKÉPEK

A 2021-es Európa-bajnokságon, valamint a Nemzetek Ligájában mutatott jó szereplés után nem meglepetés, hogy folyamatosan kiemelt érdeklődés övezi a magyar válogatott szereplését, így az sem csoda, hogy már az Eb-selejtezők előtt nagyjából 30 ezer bérlet gazdára talált. Aki azonban nem volt ilyen előrelátó, annak óriási harcot kellett vívnia a megmaradt jegyekért, amelyek általában néhány óra leforgása alatt el is fogytak, így a magyar válogatott mind a három hazai selejtezőmeccsét telt ház előtt játszhatta le – és már a vasárnapi, Montenegró elleni találkozóra sem lehet hivatalos forrásból jegyet vásárolni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

A szurkolók pedig alaposan ki is tettek magukért, mind a háromszor remek hangulatot teremtettek a Puskás Arénában, továbbá minden egyes összecsapásra látványos élőképpel is készültek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

VARGA BARNABÁS BEROBBANÁSA

Szalai Ádám visszavonulása után több szempontból is nagy űr keletkezett a válogatottnál, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt többé-kevésbé sikerül betölteni. Szoboszlai Dominik a csapatkapitány szerepében vette át az irányítást Szalaitól, míg csatárposzton a szakmai stáb próbálkozott Ádám Martinnal vagy éppen a klasszikus csatár nélküli hamis kilences játékkal, végül azonban válogatottban idén debütáló Varga Barnabás lett a megoldás.

Az előző NB I-es szezon gólkirálya Bulgária elleni debütált csereként pályára lépve, majd Montenegróban is nagyjából fél órát kapott. Litvánia ellen viszont már kezdő volt, ezt pedig jó játékkal és egy góllal hálálta meg. Nem csoda, hogy megragadt a csapatban, a Ferencvárosnál látott jó formáját pedig a válogatottra is kiterjesztette: a szerbeknek Belgrádban és Budapesten is gólt lőtt, majd Litvániában a fejesével egyenlített a válogatott a hajrában.

A jó sorozat egy sérülés miatt megszakadt, az utolsó két Eb-selejtezőn nem számolhatott a Fradi csatárával Marco Rossi, az eddig látottak alapján azonban jó esély van rá, hogy ha tartja a jó formáját és egészséges lesz, akkor az Európa-bajnokságon Varga Barnabás nevével zárul majd a magyar kezdőcsapat.

Varga Barnabás szerbek elleni gólöröme a Puskás Arénában (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A SZERBEK ODA-VISSZA LEGYŐZÉSE

A remek NL-szereplésnek köszönhetően ugyan a magyar válogatott került az első kalapból a selejtezőcsoportba, a világbajnokságot is megjárt, topligás légiósokkal teletűzdelt szerb nemzeti csapat oda-vissza legyőzése így is óriási szó.

Előzetesen sokan a szerbeket tartották a csoport egyértelmű favoritjának, Marco Rossi csapata azonban előbb Belgrádban (egygólos hátrányból), majd Budapesten is 2–1-re legyőzte Dusan Tadicékat – ezzel is jelzést küldve a riválisoknak: senki sem becsülheti le a magyar válogatottat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

A KŐ-PAPÍR-OLLÓZÁS

Igen, ha egészen pontosak akarunk lenni, a kő-papír-ollózás még az Eb-selejtezők kezdete előtt robbant be: az észtek elleni felkészülési meccsen Sallai és Szoboszlai így döntötte el egymás között, hogy ki végezze el a tizenegyest. Végül előbbi nyert, a büntető azonban kimaradt.

Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-ollózós gólöröme a Bulgária elleni meccsen (Fotó: MLSZ)

Ezt Rossi nyilván nem hagyta szó nélkül, de a válogatottnál uralkodó remek hangulatot jól jelzi (Schäfer András a történtekhez kapcsolódó vicces videóján és Szoboszlai válaszán túl), hogy az Észtország elleni meccs után pár nappal rendezett Bulgária elleni selejtezőn Szoboszlaiék újra előhúzták a kő-papír-ollózást, igaz, ekkor már a gólöröm részeként.

Sőt, később pedig még Telkiben, a válogatott edzésén is volt egy kis játék a bemelegítés részeként.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

Látva az eddigieket, bízunk benne, hogy a magyar válogatott tagjai a jövőben is számos szép emlékkel és pillanattal ajándékozzák meg a szurkolókat, így már most alig várjuk a 2024-es németországi Európa-bajnokságot.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Bulgária elleni sima győzelemtől a drámai szófiai döntetlenig – ez volt a magyar válogatott útja az Eb-re
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön az utolsó utáni pillanatban szerzett góllal 2–2-es döntetlent játszott Bulgáriával Szófiában, így egy fordulóval a selejtezősorozat zárása előtt bebiztosította a helyét a 2024-es Európa-bajnokságon. Ennek apropóján összegyűjtöttük a németországi kontinenstorna eléréséig lejátszott magyar érdekeltségű selejtezőmeccsek összefoglalóit.
Magyar futball
Norvégia, Izland, Bulgária – csak egyvalaki játszott mindhárom Eb-kijutást érő mérkőzésen
A magyar labdarúgó-válogatott a Bulgária elleni 2–2-es döntetlenjének köszönhetően kvalifikálta magát a 2024-es németországi Európa-bajnokságra, ezzel 1986 után először jutott ki egyenes ágon rangos világversenyre, míg Eb-re zsinórban harmadszor, összesen ötödször készülhet a nemzeti csapat. Az elmúlt három Eb-kvalifikáció nyolc év alatt jött össze, azonban ennyi idő alatt rengeteget változott a válogatott összetétele, és csak egy játékos mondhatja el magáról, hogy 2015-ben Norvégia, 2020-ban Izland, és 2023-ban Bulgária ellen is pályára lépett az Eb-t érő összecsapásokon.
Magyar futball
Hogyan jutottak be magyar szurkolók a zárt kapus bulgáriai Eb-selejtezőre?
A bolgár szövetség kérésére és az UEFA jóváhagyásával zárt kapuk mögött rendezték meg csütörtök este a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt, melyen egy 97. perces öngóllal elért 2–2-es döntetlen a magyar válogatott biztos Eb-kijutását jelentette. Miközben a bolgár ultrák a Vaszil Levszki Nemzeti Stadion mellett tüntettek a hazai szövetség vezetőinek lemondását követelve, a mérkőzés közben ha nem is hangosan, de egyértelműen hallani lehetett a magyar biztatást, Ria, Ria, Hungáriát. Mégis hogyan lehet ez?
Magyar futball
Kijutott az Eb-re a magyar válogatott – mi vár most a csapatra és a szurkolókra?
A magyar labdarúgó-válogatott a Bulgária elleni döntetlennel – egy körrel a selejtezősorozat zárása előtt – bebiztosította a részvételét a 2024-es Európa-bajnokságon. Ennek apropóján megnéztük, mi vár a csapatra és szurkolókra a június 14-én kezdődő németországi kontinenstornáig vezető úton.
Magyar futball