Musorujsag
Élő Eredmények

Szoboszlai félidőben még puffogott, de aztán a „nyolcas kissrác” kihozta belőle a parádét

Szoboszlai félidőben még puffogott, de aztán a „nyolcas kissrác” kihozta belőle a parádét

m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re legyőzte Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat zárásaként. A találkozó után a főszereplők az M4 Sport riporterének, Molnár Mátyásnak értékeltek.

„Ez egy hidegrázós pillanat. A mai mérkőzésen döntő pillanat volt, hogy Szobo két perc alatt megfordította a meccset. Nyilván szimbolikus jelentősége van számomra, hogy ezt a selejtezősorozatot az én gólommal zártuk le. Félidőben azért rendezni kellett a sorokat, bár nem éreztem, hogy megérdemelt lett volna a montenegrói vezetés. Nagyon várjuk az Európa-bajnokságot!”értékelt a meccset lezáró Nagy Ádám, aki 77. válogatott fellépésén másodszor talált be.

„Remélem, hogy büszke ránk mindenki, ahogy én is büszke vagyok a csapatra. Nem tud mindig száz százalékig klappolni minden, az a lényeg, hogy annyit adjunk. Iszonyatosan boldog vagyok” – mondta Szoboszlai Dominik.

Góljáról elárulta, kicsit motoszkált a fejében, hogy a „nyolcas kissrác kicsit túlgondolta a sztorit”, s meg akarta neki mutatni, mi is a magyar igazság.

„Nem egyszerű válogatottnak lenni, iszonyú lemondásokkal jár, de megéri ezeket csinálni, ahogy látjuk az arcokat. Nem vagyok jövőbelátó, de csinálunk majd valami olyat, amire mindenki örökre büszke lesz!” – tekintett az Eb elé a csapatkapitány.

„Még nem fogtam fel, mi történt velem, próbálom átélni. Hálás vagyok a stábnak és a játékosoknak, hogy ennyire segítőkészek voltak. Ez volt az álmom, hogy 65 000 ember előtt a címeres mezben futballozhassak” – mondta elérzékenyülve Balogh Botond, akinek a pályára lépése plusz motivációt ad a jövőre nézve is.

Az először kezdőként játszó védő elmondta, egyre magabiztosabbnak érezte magát a pályán, s többször is fellépett segíteni a támadásokat.

„A kapusok nyilván élvezik amikor sorban jönnek a védések, amikor tudja az ember az elsőt védeni, mondja, hogy jöjjön még, mert időben tudok reagálni. A hangerő növekedését annyira nem érzékeltem, de meccs közben hallottam, hogy a nevemet skandálják, nyilván jólesett” – mondta az M4 Sportnak Dibusz Dénes, aki a hajrában több nagy bravúrt is bemutatott, volt, hogy egy helyzet során négyszer is védenie kellett.

A kapusnak ez volt a „kedvenc” selejtezősorozata, magáénak érzi a kijutást, hiszen sok lehetőséget kapott, ráadásul ez a kvalifikáció alakult a legsimábban. Szerinte mindenki büszke lehet erre az eredményre.

„Látható, hogy léptünk előre, az eredmények is igazolják ezt, hellyel-közzel a mutatott játék is. Egy-két meccsen a mutatott játék hagyott kívánnivalót maga után, de amikor kellett, hátrányból is tudtunk egyenlíteni, stabilak voltunk az egész sorozat alatt. Ezek szerint szeretjük az izgalmakat, szeretjük mindenkire ráhozni a frászt” – összegezte az Eb-kijutást Lang Ádám.

A védő kihangsúlyozta, válogatott meccsnek mindig van tétje, emiatt lehetett egy kis gikszer az első félidőben, de a szünetben rendezték a sorokat, emellett van egy Szoboszlai Dominikjuk, aki megmutatta, milyen karakter.

„Előtte is voltak jó csapatkapitányaink, de ő a fiatal kora ellenére nagyon érett személyiség, nagyon jó gyerek. Megvan benne a pimaszság. Talán kívülről nagyképűnek tűnik, de ez nem így van, egyszerűen van benne egy győzni akarás, ami sosem hagjya nyugodni. Most is a félidőben puffogott egy kicsit, aztán előrelépett és megcsinálta” – mondta Szoboszlairól Lang.

Marco Rossi beszéde a szurkolókhoz:

Kapcsolódó tartalom

Szoboszlai Dominik beszéde a szurkolókhoz:

Kapcsolódó tartalom

Összefoglaló:

Kapcsolódó tartalom

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak