Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Zsolt: Voltam mélyen is, s legfeljebb álmodozni tudtam arról, hogy mindez megtörténik – most már realitás

Nagy Zsolt: Voltam mélyen is, s legfeljebb álmodozni tudtam arról, hogy mindez megtörténik – most már realitás

m4sport.hu
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia magyar válogatott játékosa a sikeresen elért Európa-bajnoki kvalifikáció után elárulta: ezt megelőzően legfeljebb csak reménykedni és álmodozni tudott arról, hogy mindez megtörténik, s a csapat vele a soraiban vívja ki a kontinenstornán való részvételt.

 

Mint ismert, a magyar válogatott november 16-án egy 97. perces öngóllal mentette döntetlenre a Bulgária elleni selejtezőt, az iksz pedig azt jelentette, hogy Marco Rossi csapata biztosan részt vehet a 2024-es németországi Európa-bajnokságon.

A mieink végül öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül és csoportelsőként jutottak ki a kontinenstornára, amelynek december 2-i sorsolását a második kalapból várja majd.

Kapcsolódó tartalom

A fantasztikus siker után Nagy Zsolt, a nemzeti együttes védője klubcsapatának, a Puskás Akadémiának beszélt az érzéseiről.

„Hosszúra sikeredett, de volt mit ünnepelni. Hatalmas boldogság volt megélni, hogy kijutottunk, a kinti meccsen, Bulgáriában nagy kő esett le szívemről, amikor lefújták a mérkőzést, és el is érzékenyültem, hiszen lepörgött előttem, hogy sérülésből jöttem vissza, hosszú kihagyás után – árulta el a 30 éves játékos. – Leírhatatlanul jó érzés, hogy újra ott lehettem a pályán, ráadásul egy olyan mérkőzésen, amely Eb-kijutást ért – egy kicsit meg is könnyeztem, de belül hihetetlen örömet éreztem.”

Szerinte megérdemelték a kijutást érő találatot Bulgáriában.

„Azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a futball megjutalmazott minket a rengeteg befektetett munkáért, amelynek alapján igenis megérdemeltük ezt a gólt. Talán nem nézett ki a legjobban, hisz’ mégiscsak öngól volt, de azt mondom, összességében és azon a meccsen is nagyon-nagyon rászolgáltunk, hogy mellénk álljon a szerencse. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem némi meccsdrukk. A válogatottnál nyomon követik azt is, hogyan alszunk – egész héten nyolcas-kilences volt az alvásmutatóm, amely a meccsnapra virradóra volt a leggyengébb. Már a válogatottban sem szoktam izgulni meccsek előtt, de úgy tűnik, tudat alatt mégiscsak ott motoszkált bennem, hogy nagyon vártam, hogy kezdőként is pályára léphessek.”

Kapcsolódó tartalom

Nagy Zsolt megjegyezte: ezt megelőzően legfeljebb reménykedni és álmodozni tudott arról, hogy mindez megtörténik.

„Nem gondoltam, és tényleg voltam mélyen is – még a legutóbbi Eb alatt is csak a tévé előtt tudtam szurkolni a válogatottnak –, s legfeljebb reménykedni, álmodozni tudtam arról, hogy mindez megtörténik – most már realitás. A feleségem, Betti megkönnyezte a kijutást, hiszen mindig mellettem van, és ő látta leginkább, milyen úton mentem végig, mennyi munka volt abban, hogy a sérülésem után idáig eljussak. A kislányom, Zarus még csak annyit fog fel a válogatott összetartásokból, hogy olyankor hiányzom neki, de nagyon szurkol nekem, és mindig megsimogatja a tévét, amikor benne vagyok – nagyon szeretem.”

A védő tökéletesnek értékelte Dibusz Dénes Montenegró elleni teljesítményét, ám a Puskás Akadémia és a Ferencváros vasárnapi NB I-es rangadóját illetően kiemelte, örülne, ha gólt szerezne a zöld-fehérek ellen.

Dibusz Dénes bravúrt bravúrra halmozott a Montenegró elleni meccs hajrájában

„Tízből tízes. Kettő egynél még vehetett volna számunkra kedvezőtlen fordulatot a meccs, de neki most ziccerből sem lehetett gólt rúgni. Remélem, vasárnap nem így fog védeni – ezt mondtam is neki. Egyébként mindig jó meccseket játszunk a Fradival, és szeretünk nyerni ellenük…  A válogatottban Dini mellett ülök a csapatbuszon, nagyon jóban vagyok vele és Botka Endivel is, akivel az edzőtáborokban reggelente együtt szoktunk kávézni. A pályán azonban nincs barátság, és jó lenne megint gólt szerezni ellenük. Legutóbb fejjel találtam be, most lábbal is szeretnék.”

Kapcsolódó tartalom

A tétmérkőzéseket tekintve öt győzelemmel és három döntetlennel veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi kontinenstornára az összességében 12 összecsapás óta veretlen magyar válogatott, amely így december 2-án a második kalapból várja a hamburgi sorsolást. Szintén figyelemre méltó, hogy kétszer hátrányból fordítva nyert, további két alkalommal pedig a hajrában egyenlítve mentett értékes pontot a nemzeti együttes.

A magyar labdarúgó-válogatott 2023-as mérkőzései:
március 23., Budapest: Magyarország-Észtország 1-0 (1-0) – barátságos
gól: Ádám (41.)
március 27., Budapest: Magyarország-Bulgária 3-0 (3-0) – Eb-selejtező
gól: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (39.)
június 17., Podgorica: Montenegró-Magyarország 0-0 – Eb-selejtező
június 20., Budapest: Magyarország-Litvánia 2-0 (1-0) – Eb-selejtező
gól: Varga B. (32.), Sallai (83.)
szeptember 7., Belgrád: Szerbia-Magyarország 1-2 (1-2) – Eb-selejtező
gól: Szalai A. (10., öngól), illetve Varga B. (34.), Orbán (36.)
szeptember 10., Budapest: Magyarország-Csehország 1-1 (0-0) – barátságos
gól: Sallai (52.), illetve Jurecka (63.)
október 14., Budapest: Magyarország-Szerbia 2-1 (2-1) – Eb-selejtező
gól: Varga B. (21.), Sallai (34.), illetve Pavlovic (33.)
október 17., Kaunas: Litvánia-Magyarország 2-2 (2-0) – Eb-selejtező
gól: Cernych (20.), Sirvys (36.), illetve Szoboszlai (67., 11-esből), Varga B. (82.)
november 16., Szófia: Bulgária-Magyarország 2-2 (1-1) – Eb-selejtező
gól: Delev (24.), Deszpodov (79., 11-esből), illetve Ádám (10.), Petkov (97., öngól)
november 19., Budapest: Magyarország-Montenegró 3-1 (0-1) – Eb-selejtező
gól: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), illetve Rubezic (36.)

 

Borítókép: puskasakademia.hu/

További tartalmak