A magyar labdarúgó-válogatott november 16-án egy 97. perces góllal kiharcolta az Európa-bajnoki szereplést a bolgárok ellen (2–2), három nappal később pedig 3–1-re legyőzte Montenegrót a Puskás Arénában, ezzel az is eldőlt, hogy csoportgyőztesként zár a sorozatban.
Kapcsolódó tartalom
Szuhodovszki Soma a montenegróiak ellen, a hajrában be is mutatkozhatott címeres mezben.
„Remélem, hogy nem ez lesz a csúcs, de most mindenképpen az. Nagyon boldog vagyok, megtisztelő, hogy lehetőséget kaptam. Pláne azért, mert már nem is számítottam rá, hogy beállok, azt hittem nem cserélünk többet” – árulta el a 23 éves játékos a kecskemétiek hivatalos honlapjának.
„A munkában nem volt változás, minden ellenfelet nagyon komolyan veszünk, így is készültünk. Bulgáriában nem voltam keretben, úgyhogy gyakorlatilag végig állva néztem a meccset, nem tudtam egyszerűen leülni. Az elején nagyon jól játszottak a fiúk, jött a vezető gól és az emberelőny, aztán jött egy rosszabb periódus, de az utolsó másodpercekben kiharcoltuk azt, hogy utazhassunk az Eb-re. Nagyon jó volt a hangulat a hazaúton is, örülök, hogy ennek is részese lehettem. Montenegró ellen kicsit talán nehézkesen indult ezt követően az utolsó meccsünk, de a második félidőben már nem volt kérdés, melyik a jobb csapat, így sikert ünnepelhettünk a szurkolókkal.”
Kapcsolódó tartalom
A középpályás elképesztő két és fél éven van túl.
„Két és fél éve indultam el ezen az úton, amikor Kecskemétre kerültem. Sajnos az azt megelőző két-három évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, meg ahogy lehetett volna. Ennek is biztosan megvan az oka, valamiért ennek így kellett lennie. Utána viszont Kecskeméten megtaláltam azt az otthont és azt a csapatot, ahol elkezdhettem felépíteni magam újra. Ez egy közös munka volt, kellettek hozzá a társak, az edzők, persze én is. Amikor megjöttem, akkor egy NB II-es cserejátékos voltam, most pedig ott tartok, hogy bemutatkozhattam a válogatottban. Nehéz ezt szavakkal leírni, de nagyon boldog vagyok.”
Az NB I-ben 8. Kecskemét vasárnap a 4. Fehérvár otthonába látogat, a 19.30-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.