A Vasasnak még egy kihagyott 11-es is belefért, így is 6-0-ra nyert a fordulót megelőzően a tabellán előtte hét ponttal vezető Győr ellen a Merkantil Bank Liga 16. fordulójának zárómeccsén.
Eredmények, 16. forduló:
Vasas FC-ETO FC Győr 6-0 (2-0)
gólszerzők: Baráth (26.), Novothny (45+2., 51.), Tóth M. (72.), Berecz (79.), Holender (90.)
Az első félidőben a Vasas alakította ki a nagyobb helyzeteket, és Baráth Botond fejesgóljával annak ellenére is megszerezte a vezetést, hogy két perccel korábban Radó András büntetőjét kivédte Ruisz Barnabás. A folytatásban is támadásban maradtak az angyalföldiek, Berecz kapufát lőtt, majd a győriek 44. percben meg nem adott góljára Novothny Soma a ráadásban újabb hazai találattal válaszolt.
A fordulás után Novothny második gólja eldöntötte a három pont sorsát, később Tóth Milán, Berecz Zsombor és Holender Filip fölényessé tették a Vasas győzelmét.
Sikerével a fővárosi együttes feljött a harmadik helyre, a győriek viszont a listavezetővé előlépett Nyíregyháza mögé szorultak a tabellán.
„Nem erre készültünk, de tejesen megérdemelte a győzelmet a csapat, hiszen a hat gól mellett is voltak helyzeteink. Le a kalappal a szurkolók előtt, akiket ebben a hidegben is ki tudtunk szolgálni. A hazai mérkőzéseinken mindig jól tudunk játszani, azt kellene kivinni idegenbe is. A nagy meccseket megnyertük, de a bajnokságok a kis csapatok ellen elhullajtott pontokon múlnak, azokra kell jobban oda figyelnünk, jobb mentalitással kimennünk, mert azokon dőlhet el a bajnokság” – értékelt a találkozó után a két gólt szerző Novothny Soma.
„Összeülünk és megbeszéljük mi történhetett, de először is elnézést kell kérni a szurkolóktól. Ilyenkor kell erősnek maradni, ott vagyunk elől, a következő hétvégén javítani kell. Amikor 2-0 volt a félidő úgy küldtek pályára menjünk előre adjunk bele mindent, de nem voltunk pontosak, nagyon akartunk, hátul kinyíltak a területek, amit kihasznált a Vasas. De inkább kapjunk egyszer hatot mint hat különböző meccsen kikapjunk” – mondta a vesztes fél részéről Csontos Dominik.
„Nem erre készültünk, értetlenül állok a dolgok előtt. Az első perctől nem azt játszottuk, amit elterveztünk, a hat gól nagyon sok, nem szabad így szétesni a csapatnak. Ez egy nagyon rosszul sikerült mérkőzés volt, nekünk semmi nem sikerült, az ellenfélnek minden. A második félidőben rendszert is váltottunk de nem sikerült semmi. De ebből is ki fogunk jönni, megyünk tovább” – mondta a győrieket megbízott edzőként dirigáló Lipták Zoltán.
„Ma összeállt minden ahogy kell, ma minden rendben volt. Nekünk egy lehetőségünk volt, hogy ezt a meccset bedaráljuk. Ha így áll hozzá mindenki, akkor nincs ellenfél, más célunk nem lehet fel kell jutni, de ahhoz ilyen felfogással kell játszani” – mondta a győztes hadvezér, Desits Szilárd.