Musorujsag
Élő Eredmények

„A Fehérvár a szívügyem” – reagált Kovács Dániel a fehérvári szurkolók népharagjára

„A Fehérvár a szívügyem” – reagált Kovács Dániel a fehérvári szurkolók népharagjára

m4sport.hu
Bocsánatot kért a fehérvári szurkolóktól Kovács Dániel, aki május óta a drukkerek célkeresztjében van.

Aki nem látogatja rendszeresen a Fehérvár FC hazai mérkőzéseit, felkaphatta a fejét a klub és a csapat közös közleményén. A Vidi kifogásolta néhány szurkoló magatartását: „Az elmúlt hónapokban azonban a lelátón helyet foglalók egy kisebb csoportja már a bemelegítés első percétől kezdve minősíthetetlen stílusban, fenyegetően lép fel az első csapat egyik játékosának irányában” – írta a klub hivatalos honlapja, hozzátéve a kérést, hogy ezek a szurkolók fejezzék be ezt a tevékenységüket.

Kapcsolódó tartalom

Bár a közlemény nem részletezte, korábbi szurkolói megnyilvánulásokból lehetett sejteni, hogy Kovács Dánielről van szó. Ezt a Red-Blue Devils szurkolói csoport meg is erősítette a klub közleményre válaszként írt Facebook-bejegyzésében, amelyben a kapus nevét nemecseki módon, csupa kisbetűvel írta le.

Az ügyben megszólalt most maga az érintett is, Kovács Dániel a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatot, amelyben elnézést kért a szurkolóktól.

„Először is szeretném megköszönni a Vidinek és a társaknak, hogy kiálltak mellettem, ez sokat jelent számomra. A történet előzménye röviden: az előző idény utolsó bajnokiján maradtunk bent az NB I-ben, a Vasas otthonában ikszeltünk. A lefújás után a gyenge idény miatt érthető módon érezhető volt a feszültség, s én intettem a többieknek, hogy menjünk be az öltözőbe. Ezután hajnalban az egyik vezérszurkolótól kemény stílusú üzenetet kaptam, amelyre rosszul reagáltam, hibáztam, elismerem a felelősségemet ebben, elnézést kérek. Már négy és fél éve a Vidi játékosa vagyok, lejátszottam hetvenöt NB I-es bajnokit a klub színeiben, a Fehérvár a szívügyem, a csapat a legfontosabb számomra. A célom, hogy visszajussunk oda, ahová a klub való, az első három hely egyikére. Szeretném magam mögött tudni ezt a történetet, részemről lezártnak tekintem” – így a 29 éves kapus.

Kovács Dániel az elmúlt években a Fehérvár első számú kapusa volt, Tóth Balázs érkezése óta azonban nem védett az NB I-ben. A csapat szombaton 15.30-tól a Puskás Akadémiát fogadja hazai pályán, így kiderül, lesz-e hatása a közhangulatra a hétközi kommunikációnak.

Borítókép: Fehérvár FC

További tartalmak