Kapcsolódó tartalom
„Az a legfontosabb, hogy itt vagyunk és egyenes ágon kijutottunk, nem kényszerültünk pótselejtezőre. A sorsolás olyan volt, mint minden sorsolás: lehetett volna jobb is és rosszabb is, bízom benne, hogy a szakemberek a szövetségi kapitány vezetésével meg fogják tudni oldani, hogy továbbjussunk a csoportból” – értékelte a sorsolást Csányi Sándor.
„Az egyik nagy válogatott szövetségi kapitánya mondta nekem: abba a helyzetbe kerültünk, hogy jobban kell félni tőlünk, mint amennyire nekünk kell tartani az ellenfelektől, nyilvánvalóan az elmúlt időszak meglepetéseire utalt ezzel. Remélem, ez a pozitív sorozat folytatódik majd ezen a tornán is” – tette hozzá.
Zárásképp kijelentette:
„a selejtezők előtt azt mondtam, hogy a kijutás alapkövetelmény. Most a minimális célként azt kell kitűzni, hogy továbbjussunk a csoportból, aztán meglátjuk a továbbiakat.”