Musorujsag
Élő Eredmények

Tóth Balázs: Ki van virulva a csapat

Tóth Balázs: Ki van virulva a csapat

m4sport.hu
A Fehérvár és a Puskás Akadémia edzője is úgy véli, hogy a kihagyott tizenegyes kulcsmomentum volt a két csapat szombati meccsén, míg a korábbi klubja ellen büntetőt hárító Tóth Balázs szerint a Vidi a szeptemberi hullámvölgy után kijött a gödörből.

A Fehérvár 3–1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát az OTP Bank Liga 15. fordulójában, sikerével pedig megelőzte a felcsúti riválist.

Bartosz Grzelak, a Fehérvár trénere szerint a felcsútiak kihagyott büntetője kulcsmomentum volt. „Úgy éreztem, hogy 1–0 után kicsit leálltunk, védtük az előnyünket, aztán kétgólos előnybe tudtunk kerülni, ez is megmutatta, hogy jók vagyunk az ellentámadásokban. Mindig is mondtam, hogy a csapat fejlődik, de időre van szükségünk ahhoz, hogy beérjen a munka gyümölcse. Büszke vagyok arra, ahogyan a nehéz pillanatokat tudtuk kezelni, ismét bebizonyosodott, hogy nem 11 ember vagyunk egy helyen, hanem csapatként vagyunk egységesek.”

„Az első félidőben vesztettük el a mérkőzést – kezdte értékelését Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – Nagyon sok hibával játszottunk, főleg hátul, ráadásul 1–0-nál kihagytunk egy tizenegyest. A második félidőben miénk volt az első 25 perc, csak idő kérdése volt, hogy mikor egyenlítünk, erre összehoztunk egy buta tizenegyest, így amikor nekünk kellett volna visszajönnünk a játékba, kiengedtünk a kezünkből a meccset és a három pontot.”

Kapcsolódó tartalom

Az első félidőben korábbi csapata ellen tizenegyest védő Tóth Balázs elmondta, szólt az ítéletvégrehajtó Jakub Plseknek, hogy ne középre rúgja a büntetőt, a felcsúti játékos pedig az utolsó pillanatben felnézett, és egy kis „lábjátékkal” meg tudta őt zavarni. „Kulcspillanatban tudtam védeni, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Ez most mindennél többet ér, mert nagyon készültem erre a meccsre. Rászolgáltunk, nagyon megérdemeltük most ezt a győzelmet. Számítottunk rá, hogy a második félidőben nekünk fognak esni, a góljuk után még jobban benyomtak minket, de jól cserélt a mester, azt a 15-20 percet át tudtuk vészelni, nagyon értékes ez a győzelem.”

A Vidi kapusa elmondta, a szeptemberi kupakiesés óta sok minden változott a klubnál, szerinte mindenkiben tudatosult, hogy a sikertelenségi sorozatnak véget kell vetni. „Alakzatot is váltottunk, azóta ki van virulva a csapat” – fogalmazott.

Markek Tamás, a felcsútiak kapusa azt mondta, a Fehérvár az első félidőben kihasználta és góllal büntette a védelmi hibáikat, és bár a második játékrészben úgy tűnt, hogy sikerül visszajönniük a mérkőzésbe, a Vidi a harmadik góllal lezárta a meccset. „Szünetben a mester két cserével frissítette a csapatot, a második félidőben a kapujához szegeztük a Fehérvárt, de sajnos csak a szépítésre futotta.”

Borítókép: Tóth Balázs (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak